Katona Ági gondolatai mulandóak, a maradóknak .

2014. július 13., vasárnap

Olasz kifli

Furcsa neszezésre ébredtem. A zaj kifejezetten a konyha felől jött, bár visszafogott és halk volt. Mint amikor lábujjhegyen ordítok. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de a kísérlet gyérre sikeredett. Annyit tudtam megállapítani, hogy valahol a - nap akarna felkelni, de én nem - időben vagyunk. Megfogtam a takarót és édes durcásan az arcomba húztam. Közben azon gondolkodtam , vajon mi a csudát művelhet odakinn, ahelyett hogy engem simogatna idebenn. De hát lássuk be, egy ilyen éjszaka után lehet az ember fiának olyan halaszthatatlan szükséglete, mint az ivás, vagy a kalória pótlás. Miközben ezzel vigasztaltam magam, majdnem sikerült visszaaludnom az arcomra húzott takaró alatt.
A majdnem is kudarcba fulladt, mert óvatos léptei alatt a padló reccsent minduntalan. Még a takaró alatt is éreztem a kávé ellenállhatatlan illatát.
Igazságtalanul azonban nem az öröm szavai szólaltak meg bennem, hanem a felháborodásé. Még jó hogy csak bennem, és nem kifelé.
Amikor érezhetően leült az ágyam szélére, óvatos-gyáván résnyire kinyitottam az egyik szemem, takarómat az orromig lehúzva. Kandikálásom eredménye egy tálca látványa volt, a felerősödött kávé illatával, és egy kielégültem szerelmes-boldog pasi vigyorával.
Most mit csináljak ? Küldjem el az anyukájához hajnali kávézásra ??
Ez volt az első ki nem mondott gondolatom.
De kulturáltan egy mosoly kíséretében csak annyit tudtam kinyögni hogy :
- most ?? később nem lehetne ?
erre jött a még mindig vigyorral teli válasz :
- azt mondtad nincs az a kávé, ami után nem tudnál elaludni !
erre igazán nem lehetett mit mondani, hiszen ezek szerint nem felkelteni akar, csak félálomban kávézni. Ez már visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt így hajnaltájt.
Felültem, de eközben a már magamról ledobott takarótól megszabadulva egy másik édes illat csapta meg az orromat. Olaszország illat !!!
Édes isten ! hát mi történt ??
Ránéztem a tálcára, és a tejesen, habosan fodrozódó valószínű totál koffein mentes kávé mellet egy gyönyörűséges olasz kifli vigyorgott rám, tele vaníliával és édes ropogós cukormázzal a tetején .
Elment a nem létező és maradék hangom is.
- Hát ezt honnan ? És mikor ? És kitől ? És miért ?,,, ja a miért értelmetlen
A meghatódottságtól annyira megzavarodtam, hogy azt sem tudtam egyek igyak, vagy a nyakába döntsem az egészet.
Világossá vált hogy miért ilyen korán. De még mindig nem értettem honnan tudta hogy ezt. És főleg honnan tudta beszerezni.
Szar úgy enni hogy közben bámulják az ember minden falatát, de legyűrtem. Közben arra gondoltam, létezik-e ennél nagyobb élvezet ?
Amikor befejeztem felállt, és büszkén kivonult a szobából a tányérral.
Én pedig befordultam, magamra húztam a takarót, gondosan olyan pózban és irányban hogy hátulról hozzám lehessen férni véletlenül és pontosan.
Pár perc múlva éreztem is az ágy 10 centivel való alábbsűlyedését, amiből tudtam hogy megérkezett a 100 kg férfihús.
Aztán a takaróm alá áramló hűvös levegőből a férfi közeledését. Aztán már éreztem a karját, az ölelését. Derekamon a hozzám simuló, nekem növesztett pocak melegét. Vállamon a finom puszik érintését.
És ezzel együtt , azt a hihetetlen gondoskodó, viszonzásra vágyó szeretetet ami egy férfit egy átdorbézolt éjszaka után arra sarkall hogy nekem finom vaníliás kiflit szervírozzon, még melegen, hajnalban .
Teste melegét érezve eszembe jutott hogy mitől is aludtam én ilyen hihetetlen édesen . Láttam a szemeit, amiből áradt az őszinte vággyal teli odaadás. A szerelem szele. Éreztem esti odaadó kényeztetését. És azt, ami a legpótolhatatlanabb,, a karjaiban aludtam el ! Megnyugtató ölelése, simogatása, minden altatónál többet ért. Biztonságban éreztem magam, mert tudtam hogy vigyázni fog rám.
És azt hiszem ebben a pillanatban már mindketten aludtunk, édesen egymás ölében, mint 2 reggeli, meleg olasz kifli !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése