Ahogy feküdtük a fűben a vasárnapi napsütésben, felnéztem az égre. Gyönyörű felhők fodrozódtak éppen.
Nézd csak ! Szóltam csendben . És valóban két arc körvonalazódott a fellegekben. Olyan csodásan , érzékenyen közelítettek egymáshoz, hogy egy pillanatra megjelent a film részlete előttem. Ahogy a fiú hátulról átölelte a lányt,s kezük összefonódott az agyagon. Érzeni lehetett a szívük dobbanását, érzelmeik , vágyaik áramlását. A fiú becsukta a szemét, és már nem csak kezével érintette a lányt. Nyakához érintve arcát, mielőtt csókot lehet volna rá, magába szívta bőre érintését, és illatát. Beleborzongtam az érzésbe, és felnéztem az égre. A mi arcaink is közelítették egymást, s szépen lassan összeforrtak, ahogy azt egy szerelmes pillanatban illik. Akkor valami megváltozott bennem. Mély levegőt vettem és fájó szívvel mondtam, miközben tudtam, hogy lehet most örökre elveszítem mielőtt valójában az enyém lehetne : Nekem nem elég hogy szeress ! Nem elég hogy megkívánj. Nekem ennél sokkal több kell tőled. Azt szeretném, hogy szükséged legyen rám !
Azt szeretném, hogy ha bármikor eszedbe jutna másfelé menni,, még ha nem is lenne oly nagyon jelentős, vagy fontos,, akkor is tudd hogy az amit elveszíthetsz ezáltal belőlem, az sokkal értékesebb, mint amennyit bármi más pillanatnyi öröm megérne.
Még egy pillantást vettetem a felhőktől tarka égre. Nagyot sóhajtottam, a fájdalom összeszorítottam a szívem. Felálltam, magamhoz szorítottam pici macim és eljöttem. A félelmetes gondolattal lelkemben : Lehet hogy örökre ??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése