Katona Ági gondolatai mulandóak, a maradóknak .

2013. június 1., szombat

A SÁRKÁNY ÉS AZ ŐZGIDA

.
Lassan baktattunk macival fel a hegyre haza.
Nem tudom mi a csuda ütött belém hogy gyalog mentem és lenn hagytam a kocsit.
Talán a sok esős nap után jól esett ez a langyos száraz, meleg.
A kedvem is jó volt,, örültem a békességnek, és arra gondoltam most az egyszer kivételesen, és miért is ne.

Szóval baktattunk, és szívtuk az illatos hegyi levegőt, amikor valami különleges zajra lettünk figyelmesek.
Egyértelműen valaki, vagy valami fetrengett, hancúrozott a bokrok mögött, alatt.

Összenéztünk és pillantásunkban benne volt hogy ezt bizony meg kell néznünk.
Kíváncsi természetünk hajtott az ismeretlen neszezés felé.

Léptünk, hajoltunk, lestünk, lestünk lestünk és kuporodtunk.
A bokrok mögött egy hatalmasan óriási , és még annál is nagyobb kígyót vettünk észre.
Körbe körbe tekeredett, amitől még hatalmasabbnak látszott, de mozgása egyre lassult és már vergődésbe csapott át.
A szája mögötti szakaszon egy természetellenesen hatalmas kidudorodás látszott.
Bőrén át is kivehető volt a hosszú lábak kesze kuszasága.

Megdermedtünk, nem tudtuk hogy mit kellene tenni.
Egyáltalán kell-e ?
van-e közünk hozzá ?

És kinek szurkoljunk egyáltalán ?
A kígyónak vagy áldozatának ??

Ismertük márt ezt a kígyót.

Én csak sárkánynak hívtam.
Öreg jószág volt, az erdő királya.
Valóban hatalmas. Sok méter hosszú, és legalább fél méter széles helyenként.
Láttuk már nyulat elkapni, meg rókát is,, és még sok apróbb-nagyobb állatot.

Egyszer engem is megtámadott.
Régen volt.
Sok éve.
Az erdőn sétáltam át. Egy darabig csak követett,, a bokrok alján csendesen lesett,, aztán dobott magán egy hatalmasat és elkapott.
Lábamnál fogva a földre rántott.
És csak szorított, és szorított.
Úgy éreztem hogy ki akarja szorítani belőlem a lelket.
Azt hittem életem utolsó pillanatát élem.
De aztán váratlanul elengedett.
Mai napig sem tudom hogy megsajnált, vagy nem voltam számára elég érdekes, vagy ízletes.

Kétségtelenül tiszteletet parancsoló jelenség volt.
Érdekes viszont, hogy soha többé nem támadt rám.
Fenyegetően kőrözött a környező bokrokban, ha az erdőn át mentem,, de nem támadott meg.
Pedig ha őszinte akarok lenni, simán megölhetett volna.
Még egy szorítás és végem.

De valahogy az évek során megszoktuk egymást, és mint az erdő részei éltünk egymás mellett.
Én már egyáltalán nem féltem tőle, Ő pedig nem foglalkozott velem.
Más zsákmányok után sziszegett.

Na hát ez a rettenetes sárkány kígyó feküdt most előttem.
Kiszolgáltatva, vergődve, szenvedve.
Zsákmányával a torkában, tehetetlenül.

Nyilván valóan nem neki való falat volt.
Mondhatnám ezt kicsit benézte.
Mohó volt, éhes és nyilván valóan nem tudott a csábításnak ellen állni.

Macival csak álltunk és még mindig a kérdéssel a szívünkben ,, hogy segítsünk-e csak bámultunk.

A sárkány mozgása lassan abba maradt.
Érdekes tekintettel nézett bele egy pillanatra bele a szemembe.
Nem is tudom mit olvastam ki abból a tekintetből.
Talán azt hogy :

amíg ettem akkor is finom volt,,,, még ha most bele is halok

volt benne szomorúság, szenvedés, boldogság,,, csak épp megbánás nem

egy utolsót vergődött még, aztán kimúlt
már nem mozdult, nem lélegzett, szeme becsukódott

ebben a pillanatban megmozdult benne áldozata
mintha életre kelt volna ,, mozgott, vergődött, ficánkolt
a kígyó hatalmas szája elkezdett kinyílni, és lassan előbukkant egy állat feje
mintha a kígyó elkezdte volna kiöklendezni félájult, félhalott állapotában
egy őzgida volt
fiatal, zsenge gida

valahogy az ő szemében sem volt élet
hogy a kígyó öklendezte-e ki, vagy a gida vergődte ki magát az nem volt világos, de egyszer csak kinn volt

halottnak tűnt
nem mozdult sem ő, sem a kígyó

élettelen testük furcsa kontrasztként feküdt egymás mellett
az öreg, tapasztalt , és bölcsnek gondolt kígyó, és mellette a zsenge , életre vágyó test
szomorú látvány volt

még pár percig álltunk ott
talán még egy könnycsepp  is legördült az arcomon
ránéztem Macira, és az ő arcán is szomorúság ült

megfogtam a kezecskéjét :

- menjünk,,, szóltam neki

és elindultunk ,, otthagyva a bizarr jelenetet

egyszer csak Maci szólalt meg csendben.

- én ezt nem értem. A gida még csak hagyján. Fiatal volt és tapasztalatlan. Figyelmetlen és óvatlan. Na de egy ilyen öreg kígyó ??
Tudhatta hogy túl nagy falat ez egy kígyónak.
Nem értem. Miért nem keresett hozzá illő falatot. Egy nyulat, pockot, vagy valamit.

- Tudod Maci én sem értem, de valahol mégis. Abban a pillanatban amikor elkapta, amikor övé lett olyan boldogság töltötte el, hogy amellett a halál, a veszteség lehetősége eltörpült.
Amíg ízlelte a fiatal húst, addig boldog volt.
És ebben a boldogságban eszébe sem jutott hogy a történet végén elkerülhetetlenül, és mindketten meghalnak .
Áldozat
Mindkettő áldozat
De az biztos hogy sárkány boldogan halt meg

És hogy a Gida ???
na látod ,, ez jó kérdés,, hogy a Gidának miért is kellett meghalnia, amikor oly fiatal, oly szép és kecses volt.
Annyi szép dolog várhatott volna még rá.

De hát ez nem a mi dolgunk.
Nem is kell foglalkoznunk vele.

Tudod mióta egyszer engem is elkapott igyekeztem távol tartani tőle magam.
Csak véletlenül láttam, ha elém keveredett.

Most is véletlenül láttuk meg.
Hagyjuk a természetet dolgozni, ahogyan kell.

Miközben ezt elmondtam lassan haza is értünk.
Bementünk a lakásba.
Becsuktuk az ajtót, és azt hiszem ezzel a mozdulattal el is felejtettük a sárkány és a Gida esetét.
.