a hiány pillanata

.
Kellemesen lehűlt a levegő a tikkasztó hőség után.
A lemenő naptól érdekes fény öntötte el az udvart.
Csábított az erdőből áradó hűs levegő.
Kimentem hát az udvarra hogy befészkeljem kicsit magam a hintaágyba.

Lehajtott fejjel botorkáltam kifelé, ügyelve rá, nehogy megbotoljak valamiben .
Amikor a hintaágyra pillantottam, majdnem frászt kaptam, mert először csak azt láttam hogy mozog.
Hintázik a semmitől.
nem szeretem a semmit, az mindig gyanús,,

hát jó okom volt a gyanakvásra
várt már rám egy bóbiskoló, merengő medve
a saját ujját nézte ahogy köröket rajzolt vele a levegőbe

- engem vártál ?

- talán, ja, ühüm,,

- értem.... asszem

magvas párbeszédünk közben lehuppantam én is mellé.
kisvártatva azt vettem észre hogy én is az ujját figyelem

- mit csinálunk ma ?? miért is jöttél ?

továbbra is csendben nézte a köröket, nem válaszolt

érdekes módon különleges békesség volt rajtam már napok óta
nem tudnám az okát, sem a magyarázatát, csak úgy egyszerűen jó volt
sem eget verő boldogság, sem szomorúság
adrenalincsend
általában nem szeretem, de most az újdonság erejével élveztem

amikor már épp beletörődtem volna hogy ma nem csinálunk semmit , egyszer csak jött a menetrend szerinti felhőnk

maci a szemembe nézett, elmosolyogta magát, és elindult
én meg kérdés nélkül utána

aztán mégis csak kérdeztem volna, de ma még ehhez sem volt indíttatásom
lehveredtem és kíváncsian figyeltem merre megyünk

kezdett már szürkülni, de még jól lehetett látni
lassan felemelkedtünk és észrevétlenül suhantunk a nyáresti hűvös éjen

a város felé haladtunk
nyár közepi, forró , esti, pihegő város
a családi házas övezet felé haladva ereszkedni kezdtünk

kíváncsian néztem, vajon miért !

egyszer csak ismerős házat láttam, ismerős ablakkal

- neee ! kiáltottam fel. Miért jöttünk ide ? el akarok menni

de az ablak magasságában megállt a felhő
természetes kíváncsisággal, ösztönösen néztem be az ablakon
egy nappali és egy konyha látszott

a férfi a konyhaasztalnál ült
kedvesen ismerős arcán fáradt szomorúság

asszonya mosogatott, és közben valamit odaszólt neki
Ő beletörődő lehangoltsággal csak annyit válaszolt : Igen drágám, igazad van

és ebben minden benne volt
keserűség,
 magány
szertetet hiány
megalkuvás
talán még némi utálat is

megdöbbenve éreztem a fagyos hangulatot, a kettőjük közt lévő feszültséget, a férfi megadását.

Nem értettem, hiszen oly sokszor láttam már őket együtt.
Mindig kedvesen, talán kézen fogva, látszólag egyetértésben léteztek.

Én azt hittem köztük harmónia, békesség szeretet van
Hiszen állandóan ezt közvetítik a világ felé.
Közös programok, kultúra, szép beszéd.

Miközben ezen álmélkodtam, éreztem hogy a felhőnk ismét felemelkedik.

Nem bántam
nem szerettem Őt így látni
szerettem volna kitépni abból a lelki posványból

de már a házak felett jártunk
érdekes módon úgy tudott suhanni a felhőnk, hogy szinte mozdulatlannak tűnt

nem akart lerepíteni a menetszél, nem szédültem,,,

próbáltam rájönni merre járunk, de ismeretlen volt a vidék
valamelyik közeli falu lehetett, mert egyértelműen kimentünk a városból, és ismét ereszkedni kezdtünk

fogalmam nem volt hol, kinél álltunk meg
ahogy az ablakhoz közelítettünk sem lettem okosabb
körülnéztem az utcában, ember fiát nem láttam
kezem a szemem mellé tettem és ráragadtam az ablakra

akkor jöttem rá hogy azért nem látok, mert sötét volt odabenn
bolond vagyok
de abban a pillanatban felkapcsolták a villanyt
ismét egy konyhában jártunk
és ismét egy ismerős férfi
egy kolléga, bár csak kevésbé ismertem
nagy szájhős, a legyet is elkapná reptében, ha nem lenne 120 kg

na most mi a fenét keresek én itt ?

hatalmas nevetésre figyeltem fel
kacarászva egy nő derekát ölelgetve jöttek be a konyhába
hiszen ez a felesége
a nyakát puszilgatja, csipkedi az arcát

nahát nahát Karcsi Karcsi  !!
Ki a fene gondolta volna hogy ilyen nagy szerelemben van itthon.
Hiszen a radiátor melletti duma valahogy egészen mást enged sejtetni.

És mi van a fiatal barátnővel ?
A fene gondolta volna hogy ez a pasi így szereti a feleségét, és ilyen aranyosan megvannak.

Kezdtem nem érteni a mi estét.

- mond medve ! Mit akarsz Te nekem ma mutatni igazából ? Mit akarsz tanítani ?
Mert mindig tanítasz valamire.

- én ??? semmire , Minden benned volt, és minden benned van.
a saját bölcsességed talál utat a felszínre.

- jah, én bölcs ?

miféle bölcsességem lehet nekem ? A saját életem egy nagy kudarc.
még véletlenül sem tudom, élni azokat az álmokat amiket szeretnék
hogy lennék én bölcs

a felhőnk ismét felemelkedett
lassan komótosan elindultunk észak felé
furcsa volt hogy mennyire magasra emelkedtünk
nem szoktunk ennyire

csak suhantak alattunk a házak, az utak, a városok
a messzi sötétben már feltűnt hatalmas fényessége egy hatalmas városnak

szinte elkápráztatott ahogy egyre közelebb értünk
a város szélén ereszkedni kezdtünk
nem mentünk a sűrűjébe

miért tudtam rögtön, abban a pillanatban hogy hol vagyunk ??

- ne ne ne
ide főleg ne !
becsuktam a szemem
elé tettem a tenyerem
ráztam a fejem

minek kell a békességem megzavarni ?
menjünk haza
de tudtam hogy úgysem úszom meg

egy ismerős ujj kopogtatott az asztalon : itt van,,, itt van
egy ismerős női hang szólt határozott hangon : itt van,, itt van,,, látod ??

igen tudom, igen minden úgy van ahogyan mondod, és az ismerős hatásra kinyitottam a szemem
igen, a hitnek mindig győznie kell, és Te fogod a kezem,,,,,

kellett volna itt járnom
ismernem kellene
én utasítottam vissza
nem akartam más birtokát háborgatni a lelkemmel

benéztem az ablakon

egy szobát láttam, egy számítógépet, és egy férfit
nem tudtam mit érezzek hirtelen
nem tudtam hogy a közöny vagy a kíváncsiság fog-e győzni

de egyik sem
mint egy képeskönyvet néztem
nem volt bennem érzelem

hagytam hogy a belőle  kiáradó érzések áthatoljanak belém, hogy megérthessem

a férfi ült a gép előtt
elmerengett
szemén az üveg csak dísznek volt
elméje távol járt
kintről hangok szűrődtek be
kisfiú, kislány, asszony, lefekvéshez készülődtek

közelebb hajoltam, mert nem láttam
de nem tudom miért is akartam látni, hiszen éreztem
hiszen a nő mindent elmondott nekem

fáradtságot, szomorúságot, titkokat
betegséget
kudarcot
csalódást
munka,
egy kiégett , unalmas kapcsolat
fárasztóan aranyos család
és valami ami nincs
egy nagy nincs

lassú mozdulattal levette a szemüvegét,
arcát tenyerébe borította, és így ült pár pillanatig
amikor fejét ismét felemelte, arcát elfordította
szinte megfagyott bennem a vér, mert az ablakon át felém nézett,

a szeme könnyes volt, de olyan könnycsepp csillant amit soha nem láthatott volna senki
és annyira csak egy csepp volt, hogy ahogyan megjelent már le is száradt
egy fáradt, fagyos elme hatalma megszárította

hogy is mondta a nő ??  :   itt,, itt, itt van ! láthatod !

a hatalmas az erős, a látszat ember
aki ura tud lenni embernek, szívnek , léleknek
aki sorsokat irányít
vesz és ad
aki mindig erős marad
aki mindig tudja a helyes utat
tudja miként,s mit kell tennie
embereket felemel, majd mélybe taszajt
ki emberfeletti erővel tűnik halhatatlannak

most csendben a szobájában, a ritka pillanatban magányosan könnyes szemmel, megtörten, eltitkolva hallgat

egyetlen egy icike picike kóbor pillanatra

aztán mintha meg sem történt volna,
és talán meg sem történt
megrázva magát megy ki , egy esti öleléssel búcsúzni a kislányától

mert számára már nem is létezik, nem is létezett az a szomorú, lélekölő könnyes igazi pillanat

a hiány pillanata

felhőnk felemelkedett, de én abból már nem éreztem semmit , mert elaludtam
békés lélekkel
egy határozott , megnyugtató, mindent elmesélő női hanggal : látod ! akár elhiszed, akár nem ,,,a saját szemeddel láthatod ,,,és csak Te láthatod Itt van !
.