Katona Ági gondolatai mulandóak, a maradóknak .

2011. október 31., hétfő

Szeretlek

képed arctalan
hangod hangtalan

tested távol
szívem nyugtalan

izzó vágyam
téged kutat

lelkem immár
hontalan
.
.
ölelésed
ritmusára

izzó testem
hullámzása

forró keblem
dobbanása

halk sóhajod
imádsága

izzadságcsepp
gördül

ágyékom
játékára

beteljesült
vágyaimban

örömjáték
táncainkban

együtt
vágyott
álmainkban

összeforrt
imáinkban

álmodunk

Csodás nap



óóóóó micsoda csodás nap !

lelkem oly hamar talál vigaszra
mintha az összes varázslény dolgozna rajta

hatalmas dolog történt,
tündérből boszorkánnyá avanzsálódtam

roppant megtisztelő,, és hatalmas előrelépés
épp ideje volt már kicsit a tündérvilágnak hátat fordítani

csalfáknak tűnnek nekem ezek a tündérek
hamar felejtenek
és mindig hasonlóképp szeretnek

talán a boszorkányok másak lesznek

már most szeretem ezt az új mesevilágot
és most hogy beléphettem, azt hiszem,
ki fogok nyitni egy csomó új kaput
kapukat, melyek, csak rám várnak
és arra hogy kinyissam őket

2011. október 28., péntek

.
félek hogy merre jársz
félek hogy nem találsz
félek hogy forró vágyamtól
lüktető lelkemtől
már oly messze jársz

félek hogy heves szívem
megijeszt és elkerget
és rám  többé nem találsz

ne engedd el lelkemet
öleld magadhoz testemet
nem kel hogy csókolj,
nem kell hogy belém hatolj
csak ölelj szeress
ölelj szeress

évezredes pokol tüze
szenvedélye
tombol éget
hát gyere végre

2011. október 24., hétfő

szíved
szelíd
szerelemmel
szeretve
kényezteti
megfáradt lelkemet

hálás keblem
forró szenvedéllyel
ébred
minden reggel

ölelnélek már egészen
csókod innám minden éjjel

mikor ölel
végre kezed
tested
hű melegébe

mikor csábít
forró csókod
ágyad 
gyönyöre
földjére

2011. október 22., szombat

az új érzés

egy új érzés,
egy gondolat
egy hatalom
mely fogva tart

nem ismerem
nem tudom
lehet hogy csak
álmodom

honnan került ide
bepottyant az életembe
hirtelen a semmiből
bele a szívembe

ismeretlen ismerős
varázslatos
titokzatos

2011. október 21., péntek

a láthatatlan

.
egy fáradt hang suttog
a sötét erdő fái közt

egy hűvös fuvallat
mely szellők szárnyán jött

egy gyöngéd érzés mely fáradt
szíved mélyéről tör föl

áthatolva minden
megfoghatón
és megfoghatatlanon

tompán izzó vörös fényként
melynek kihunyni készülő

de pislákoló lángja
segélykérőn árad

az életet adó
reményt keltő

új erőt szító
forrón dobbanó
tüzesen lüktető
erősen
szerető
szív felé

2011. október 16., vasárnap

a csodálkozó törpe

.
Aprócska álmosszemű hálósipkás törpe csücsült a patak partján.
Vicces látvány lett volna, ahogy szomorúan bámulja vizet, szájában egy fűszállal, fején egy hófehér csörgős végű hálósipkában,,,
ha láthatta volna valaki.

de nem láthatta senki.

A legtöbb amit érzékelhettek belőle a sapkájának csilingelése, de azt is csak akkor , ha megbotlottak benne és nagyot szólt.
ő már majd megsüketült bele, de az emberek csak valami halk, furcsa neszre lettek figyelmesek.
Keresték a hang forrását, de sehogy sem találták,,, míg bele nem nyugodtak,hogy csak képzelődtek.

Kicsi törpénk miért szomorú ??

Épp most lett nagykorú,,, elmúlt 9.
Maradhatott volna a többiekkel, de nem maradt.
Keres valamit,, bolyong a világban.
Elindult az erdő felé, keres kutat, ábrándozik.

Még csak vissza sem próbálták tartani.
Nem is tudta hogy ez is mennyire fog fájni neki.
Csendesen elköszönt, és még csak azt sem kérdezték hova megy, mikor jön ??

Furcsa világ volt ezeknek a törpéknek a világa, de Ő még nem látott másikat.
Úgy érezte hogy kell lennie egy másik világnak, ahol van nevetés, ahol énekelnek
vidámak, és táncolnak, jókat esznek , beszélgetnek.

És kell lennie egy világnak, ahol látják őt !
Élete legnagyobb vágya hogy lássák az emberek, hogy játszanak vele, hogy szeressék.

Üldögélve a patak partján, elnézte a hancúrozó tündéreket.
Miért van az, hogy bár általában őket sem látják az emberek, de néha jön egy gyerek,
egy érdekes felnőtt, aki beszélget velük,, aki érzi őket ??

Kicsi törpe irigy volt és szomorú !

Pedig Ő annyi mindent megtett.
A napokban egy egész délutánon át követett egy kiránduló csapatot.
Ugrált a bokrok közt,, ráncigálta a nadrágjukat, csengette a sapkáját,
még a szendvicsüket is elcsente.

Volt a csapatban egy kislány,Évike ,, ő megsejthetett valamit, mert vicces módon sok perecen át nézett vele farkasszemet. Érezhette a kislány hogy ott van, mert csak bámult bele a szemébe,, de mégsem látta !

Pedig kicsi törpe hogy szugerálta !!

Miért van hálósipka a fején ??? :-))
Ez egy régi történet !!

Ismerni kell hozzá a családját.
Régi törpe família. Sok gyerekkel.

Ezek a törpék, csak dolgoznak, dolgoznak.
Szorgalmasak, tiszták.

De két szót nem beszélnek. Napokig egy hangjukat sem lehet hallani.
Teszik a dolgukat némán,, egyet jobbra,, kettőt balra,, mindenkinek megvan a feladata.

Soha egy mosoly,, sem egy nevetés,, se mulatság, se tánc, se vidámság..

Egyszer úgy 5 éve már előfordult egy ilyen kilépés, mint kicsi törpéé.
A nagybátyja elment. Nem tudni miért,, erről sem beszélt senki.

De két év múlva visszajött.

És akkor sem kérdezte meg senki, hol volt, miért ment el, mit csinált a két évben.

Visszaállt a munkába, és csinálta a dolgát, mintha mi sem történt volna.

Most kicsi törpe unta meg.
Ritkán történik ez meg a falujában.
Hogy valaki elmegy ?? csak úgy ??

És a hálósipka története??

Honnan jött és miért maradt a fején ?

Ez a hálósipka, már ezer éves volt. Még ük-ük nagyapjáé,, benn lapult egy kosár alján.
Ő még icurka picurka volt,, menni is csak alig tudott.
Ahogy botladozott a konyhában felrúgta a régi kosarat,, kiesett belőle egy csomó izgalmas dolog.
Nézegette , játszadozott velük.
Kezébe akadt ez a kopott, de még mindig hófehér, csörgős végű sipka.
Tele volt már lukakkal, az anyaga foszladozott, de finom illata volt.
Nézegette, és feltette a fejére.

És ahogy ott ült a földön, és bohóckodott vele,, belépett a konyhába az édesanyja.

Amikor meglátta kicsi fiát, felderült az arca, és egy kacaj hagyta el az ajkát.

Kicsi törpe még soha nem látott nevető törpét, és annyira megtetszett neki anyja nevetése, hogy azóta, soha többé nem vette le a sapkát.

Pici agya összerakta, hogy a nevetésnek köze lehet a sapkához, vagy a csengettyűhöz,
és azóta életének céljává vált, hogy a törpéket megnevettesse.

A sapka állandó része lett, mert ettől várta a csodát, azt gondolta, ha mások meglátják, ők is nevetni fognak rajta.

Olyan mély nyomot hagyott benne az a rövidke boldog pillanat, anyja mosolya, a hang, a belőle áradó ismeretlen érzés, a boldogság,, hogy azóta is keresi ennek a titkát.

De nem találta meg.
Figyelte a többi törpét ,, próbálkozott minden félével,, csilingelt és ugrált, de soha többé nem sikerült.

Talált a polcon otthon könyveket.
És a kosárban is.
Elkezdte őket lapozgatni.
Ő sem tudta miért, de titokban. Elbújt vele a pajtában, a kamrában, magára zárta az ajtót, és lapozgatta.
Gyönyörű képek voltak benne. Ezeken a képeken, régi idők törpéit látta, ahogy ismeretlen dolgokat művelnek.
Látta a rajzokon, a fényképeken, hogy táncolnak, isznak, nevetnek.

Soha , senkitől nem merte megkérdezni , hogy mi ez.
Csak azt érezte, hogy amikor kimegy, előveszi, és nézegeti, akkor ő is megváltozik,
nem tudta, de boldog volt, nevetett, ő is.

Titkolta az érzést, mert azt hitte, valami bűnös dolog ez.
nem merte megkérdezni sem.
Évekig gondolkodott rajta,, titokban, ki-kiosont,, és nevetett.

Egyszer aztán történt egy érdekes eset.
Gombáért küldték az erdőbe.

Fogta a kis kosarát, és elindult.
Ahogy tette az egyik lépést a másik után észre vette hogy túlment a határon.
Átlépte törpefalu határát. Megijedt, vissza akart fordulni,, és akkor meghallott a háta mögül egy ismeretlen-ismerős hangot.

Megfordult, tett pár lépést,,,,,,,,,, a hangok erősödtek.
Szíve a torkában dobogott,, nem tudta izguljon, vagy féljen.
Nem szabad a tiltott határt átlépni,, mondta benne az egyik hang, de mi ez a titokzatos zaj ? szólt a másik.

És persze mint minden életrevaló lény, hát ő is elindult a hang irányába !
Széthajtotta az előtte lévő bokor ágait , és mit látott ?

Két bolondozó, nevetgélő sétáló tündért..
Hallgatta, nézte őket egy darabig,,
a nevetésük, vidámságuk átragadt rá is.
annyira elrepült az idő ebben a hangulatban,hogy egyszer csak fázni kezdett.
akkor vette észre hogy már késő van
aztán mivel besötétedett elindult hazafelé.

Otthon lefeküdve az ágyába, maga elé képzelte, amit látott,, próbálta megfejteni a titkot,, hogy kiket is láthatott, mit is csináltak ők, és miért volt ez annyira ismerős ??

Hamar rájött hogy a könyvekben, a képeken látott hasonlót,, és az anyjától hallott ilyen hangot, azon a régi szép napon, amikor elnevette magát.

Rájött hogy ezek a tündérek azt csinálják, amit ő szeretett volna kinn a pajtában.
Azt az érzést árasztották, azt a a hangulatot, amit ő átérzett a könyvekből.

És elkezdett ismét gondolkodni...

tehát ez a nevetés- vidámság dolog létezik..
Itt van a könyvekben...
Ott volt a két tündér közt...
És itt lapul valahol a lelke mélyén, hiszen érzi hogy vágyik rá ...

Akkor hol van a falujukból ??? Miért nem nevetnek a törpék ??
És neki miért hiányzik ennyire ??
Beteg anyja,, testvérei, miért nem hiányolják, miért nem beszélnek róla ??

És a kérdések csak szaporodtak.

Kicsi törpe aztán rendszeresen kijárt a rengetegbe.
Kereste, két kedvenc tündérét.
Volt hogy megtalálta őket,, de volt hogy máshol.
A mocsárban, a tó partján, ,,

De előfordult, hogy napokig nem kerültek elő,,,

És a réten sokszor jártak más lények is.
Angyalok és emberek,, és állatok,, és sok érdekes lény akiről nem is tudott eddig.
Figyelte őket,,

A leginkább felkeltette a figyelmét a két tündér,, de néha csak az egyik,, amikor egy férfival társalgott.
A férfi időnként kijárt az erdőbe,, leült elmélkedett,, gombákat szedett,, és beszélgetett a tündérrel.
Az volt a legérdekesebb, hogy a férfi sokszor szomorúan jött ki,, aztán előkerült a tündér, és néha a másik is,, és gyakran előfordult hogy egy kis idő után, már mindhármat kacarásztak.
A férfi szomorú arcán megjelent az első mosoly, aztán a következő,, és a végén már vidáman távozott.

Kicsi törpe, rettentően megirigyelte őket, és attól fogva állandóan azon ügyeskedett, gondolkodott, hogyan beszélgethetne ő is az emberekkel,
és hogyan nevettethetne meg másokat,, embereket,, tündéreket,, törpéket...

De nem ment,, akárhogy próbálkozott,, nem ment,,

Láthatatlan maradt, és nem ment

Aztán egy szép napon gondolt egyet,, felkerekedett.

Élete célja ez lett !

Láthatóvá válni, megismerni az embereket,, megfejteni a nevetés, a boldogság titkát,
és hazavinni , visszaadni a törpéknek !

.

" Nagy bátorság kell ahhoz,hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.
Bátorság, csaknem hősiesség.
A legtöbb ember nem tud szeretet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bántástól.
Szégyenli hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyenli, hogy kiadja magát, elárulja titkát.
Azt a szomorú emberi titkot, hogy szüksége van a másikra, nem tud meglenni nélküle."

( Márai Sándor )
.
‎"Mi van akkor,ha én szeretem,de Ő ezt nem akarja elfogadni,sőt elutasítja?!"-kérdeztem. Válasz:Akkor legyél Te a Nap.Tudod,a Nap mindig süt.Sokan elfordítják a fejüket,v inkább árnyékba vonulnak.De a Nap akkor is tovább süt.Ha valaki elfelejt,legyél Te a Napja akkor is,és szereteted legyen a Nap fénye,mely mindenkire ráragyog,mindenkit melegít.Egyszer talán Ő is érezni fogja melegét a szeretetednek,és Feléd fordul.♥

mindenek története

.

egyszer a kicsiny magocska a földben elkezdett növögetni,, duzzadt, duzzadt,gyökeret kezdett ereszteni
a tápláló nedves földben megkezdte kicsinyke életét
érezve a föld melegét elindult , növekedett , majd áttörve a föld kérgét, kíváncsian kukucskált ki az új világba
először nem látott mást csak árnyat adó elszáradt leveleket
a lehullt lombon keresztül érezte a nap cirógató , hívogató melegét, de a fejét kidugva alóla csak hatalmas fehérséget látott
hirtelen megcsapta a hófehér táj dermesztő hidege és rájött hogy a csalogató napsütés csak csalóka illúzió,, fenn bizony még hideg van
visszabújt hát a védelmet nyújtó avar alá és várta a változásokat
egy szép napon ébredező szirmait ismét megcirógatta egy kóbor napsugár
kibátorkodott hát rejtekéből és érezte hogy már a levegő is bársonyosan cirógatja langyos fuvallatával
kijjebb merészkedett hát a kisvirág
kinyújtózott, kibontotta ezernyi tarka szirmát
csodájára jártak mind a lepkék a bogarak, irigyelték ezer színét illatát
és a kis virág élvezte a napsütés minden pillanatát
gyökerei a tápláló földben szívták magukba az életet adó nedvességet, levelei , szirmai fürödtek a napsütésben
telt, múlt az idő,, a nap rendületlenül tűzött fenn az égen,, kiszívva a földből minden csepp vizet
a gyönyörű virág kókadozott,, színét vesztve elterült a földön
már nem jártak csodájára,, sajnálkozva nézték a földi lények
aztán egy szép napon lehullt egy csepp eső, majd még egy csepp, és a végén csendes zápor öntözte a kiszáradt vidéket
a kis virág csak lassan tért életre, ahogy a víz szivárgott be a földbe, majd elérve gyökereit, új erőre kapott
szára egyenesen meredezett fel az égbe,, szirmai újra teljes színeiben pompáztak
így ment ez napokig, a kis virág hálás volt az őt tápláló nedűért, de kiszolgáltatott helyzete ismét bajba hozta
pár nap múlva a rengeteg víz és napsütés hiánya rothadásba vitte,, elsorvasztotta
de mielőtt végleg az enyészeté vált volna a felhők elvonultak,,, a napocska újra kisütött
és a kis virág élhette ismét tündöklő vidám életét
most már övé volt a nap a föld a víz,, minden ami számára az élet
bár a kis virág nem tehetett semmit csak szenvedője volt a körülötte változó világ szeszélyeinek,, mégis boldog volt,, örült, és megbecsült minden pillanatot amit földi harmóniában tölthetett
és hálából a legszebb, leggyönyörűbb színeivel és illatával ajándékozta meg a Föld lakóit
és akkor jött egy hűvös fuvallat,, aztán egy jégeső, és beállított a könyörtelen és elkerülhetetlen tél
a kis virág elbúcsúzott rövidke életétől,, megköszönte a gondoskodást, és

és akkor arra sétált egy nagyfiú,, meglátta a szomorkodó virágot,,, magához vette,, cserépbe ültette, bevitte a szobájába és azóta gondoskodik róla minden nap.
Ő már okos és tudja hogy a virág nem nélkülözheti sem a tápláló földet , sem a napsütést, sem a vizet
sőt,, azt is tudja, hogy mindegyikből csak a szükséges kell,, a sok árthat a kicsi virágnak

öntözgeti,, gondozgatja , beszél hozzá, szeretgeti minden nap,, és a kis virág hálából
ezentúl csak neki pompázik, és csak neki illatozik
.

beszélő csend, apró lábnyomok a térben

.

a felismerés
meglepetésének
döbbenete

a titkos
valóság
üzenete

az elrejtett
eltitkolt
érzések
felismerése

a tudott
a sejtett
a titkon
bujkáló

elrejteni
vágyott
érzések
megérkezése

a nem felejtesz
nem feledlek

bennem élsz
és
benned élek

kertek alján
settenkedő

bebizonyosodott

egymáshoz
tartozunk
egymást
akarjuk

suttogása

megérkezett

bizsergető
titokzatos
titkolt
de létező

nem akarom
de
mégis
itt van

nem akarod
és mégis üzened

mert nem számít a tér és az idő ??

és én nem hittem el

leküzdöd
és
leküzdöm

vagy
inkább belehalsz
és inkább belehalok

el nem titkolt

létezése

tökéletes pillanatok

tökéletes pillanatok pedig léteznek


nincsenek tökéletes életek
sem tökéletes történetek

de tökéletes pillanatok igen.

sok tökéletes pillanatból, nem biztos hogy tökéletes sors lesz

és egy tökéletesnek tűnő életben nem biztos hogy vannak tökéletes percek

de a tökéletes pillanatok őrzői
egy egy csoda birtokosai

arra a kevés időmre ami vissza van még

 a csend, mely nevetve átölel

a magány egy hétköznap délután
a szó mit hallani volna jó

a lüktetés, a vágy
a szív dobbanás
egy halk suttogás

a kapu mely bezárul
s a másik mi kitárul

a gondolat mely
ha el is szabadul
mit sem ér ha
a szív visszahúz

súlyos béklyó
embert formáló
mindent megváltoztató
Ami voltál már nem vagy
Amid adtad már nincsen
Sárba dobtad, megtapostad
Minden földi kincsed.