Katona Ági gondolatai mulandóak, a maradóknak .

2011. december 27., kedd

A porcelán angyalka titka

.
Nem túl idilli egy történet kezdetének, de az az igazság, hogy így indult ahogyan leírom.

A mosdóban ültem, és néztem hogy ha felállok mit kell majd a helyére tennem.
Mellettem egy dobozon találtam egy picike porcelán angyalt.
Kezembe vettem, nézegettem,
Furcsa pofikája volt.

Az egész figura nem nagyobb, mint 2 centi.
Hófehér arcocskája, piros szája, a rózsaszín pír az arcán,, szép barna hullámos haja.
Megfordítva, tündöklő hatalmas szárnyacskái között, hasonlóan tündöklő , csillámporral szórt haja hullámzott, egészen a derekáig.
Csodálkoztam is rajta hogyan férhet ennyi részlet egy 2 centis figurába. Mintha nem is szobor lenne, hanem a megdermedt valóság.
Sokáig nézegettem, mert volt rajta valami furcsa.
Meg nem tudtam volna mondani hogy micsoda, de határozottan volt rajta valami rá nem illő.
Hagytam a csudába, letettem a dobozra és mentem tovább dolgomra.

Kis idő elteltével vissza kellett mennem, hiszen ez az a hely ahová az ember bizonyos időnként visszamegy.
Nem hagyott nyugodni a kételyem, és újra kezembe vettem az angyalkát.
Csak néztem, néztem, és egyszer csak megvilágosodtam.
Mi az amit az ember leginkább néz egy másik élőlényben, és ami leginkább megragadja ???

Hát a szeme.
Két aprócska barna szeme volt.
Hogyan lehet egy porcelánfehér angyalkának apró barna szeme ?
Egy angyalkának, szép nagy , kék szeme legyen.

Most már tudatosan figyeltem és próbáltam megfejteni ennek a pici jövevénynek a titkát.
A finom melegben mélyen a szemébe olvadtam és lassan nagyon lassan beengedett a titkos világába.
Nem szívesen tette, próbált ellenkezni, de amikor megérezte hogy egy zöld boszorkánnyal van dolga, lassan megadta magát.

Bizonyára sokan tudják, és sokan tapasztalták is már, hogy vannak körülöttünk csodálatos lények.
Tündérek
Angyalok
Boszorkák
Törpék
és ki tudja még hány félék.

Azt azonban csak kevesen tudják, hogy ők honnan jönnek.
Él a földön és föld körül egy csodálatos világ.
Lakói névtelenek, nemtelenek, láthatatlanok.
Csak kevesen tudnak a létezésükről.
Ők a csodavilág lakóinak kezdeményei. Kicsiny lelkek,, megszületni, élni vágyó ki tudja mik.

Egy mindenhol jelen lévő, mindenhol dolgozó, aprócska társadalom.
Hihetetlen, de belőlük lesznek később a tündérek, az angyalok , a boszik,,,

ebben az állapotukban még nem lehet tudni hogy hová fognak kerülni, mivé fognak alakulni,,,
Olyanok ők, mint a kicsiny gyermekek lelkei, melyek csak arra várnak hogy az édesanyjuk méhéből megszületendő babába beköltözzenek. Ezzel személyiséget, életet adva nekik.

Nagyon fontos hogy nincs nevük.
Nem is lehet, hiszen nem tudni, mivé válnak majd.

Szóval ezek a varázsvilág megszületendő alakjainak lelkei csodálatos közösségekben élhetnek.
Fejlődnek, alakulnak, tanulnak és megismerik a tündérek, angyalok, életét.
Meg kell ismerniük, hogy tudják mi vár majd rájuk, mi lesz a dolguk.
Persze ebben az alakjukban is a saját személyiségeiknek megfelelően élnek majd.
Lesznek vidámak, vagy pajkosak, bölcsek, vagy esetlenek
ki milyen,,

Viszont addig is sokat kell tanulniuk.
Életük legfontosabb eleme a víz.
Senki nem tudja miért, de lakóhelyeik, mindig víz közelében vannak.
Ha hegy tetején, ha síkságon, ha völgyben, ha sivatag oázisában, de víz mellett.
Patakok, folyók, pocsolyák, vagy tengerek, kicsiny tavak mentén.

Koruknál és helyzetüknél fogva, csak a jó dolgokat tanulják.
Jót tenni, szeretni, szeretet adni, vinni. Segíteni, vigaszt adni.
Boldogságot vinni a világba.
Segíteni azoknak akik a jót keresik, akik arra vágynak.
Sugallattokkal, ármánnyal, csellel, szép érzések közvetítésével.

Ha valamelyikük rosszat cselekedne, akkor büntetés vár rá.

Itt, ebben a világban éldegélt a mi kis angyalkánk is.
Még név nélkül, személyiség nélkül.
Kereste a rá váró utat, a jövőt.
Segített ahol csak lehetett.

Ahogy élte léleknevelő életét, egyszer csak egy érdekes történetre lett figyelmes.

Észre vette hogy a Földlakó lelkek közt történik egy különleges eset.
Két lélek egymástól nagyon messze piszkosul hasonlít egymásra.
És azt is hamar kiszúrta, hogy egyik sem boldog igazán.
Látott ő már ilyesmit, vagy legalább is hasonlót,, de ebben akkor is volt valami különleges.
Megvan a szerelmek egymásra találásának módja.
Az is hogyan kell nekik segíteni,,, a mindennapjaik másról sem szólnak, minthogy szíveket hozzanak össze.
De itt valami egészen más volt.
Nem szerelmesek voltak ezek a lelkek, hiszen szinte nem is ismerték egymást, a testek meg még annyira sem.
Egyszerűen csak nagyon összeillettek.
Mindkét léleknek érdekes világa volt.
Nagyon nagyon gondolkodott, mit is lehetne csinálni.
Össze kéne hozni őket,,, hátha valami szép csoda jön ki belőle.

Addig addig gondolkodott amíg megtalálta a megoldást.
Mivel az egyik léleknek tündér barátai voltak, hát nagyon kézenfekvő volt a dolog.
Csak össze kellett hozni a két embert,, a két lelket, a többi már ment mint a karikacsapás.
A tündérek meg tették és megtették a dolgukat.
A  olyan hatalmas összegabalyodást csináltak, hogy a fél varázsvilágnak mosolyra állt a szája.
Még ők is csak ritkán látnak ilyen csodás lelki kapcsolatot, ami ebből lett.

Angyalka kezdeményünk kapott is dicséretet. Lassan kilátásba helyezték a továbblépés lehetőségét.
Már azon kezdtek gondolkodni, hogy válasszon, mivé is szeretne lenni.

Angyalkánk nagyon büszke volt magára.
Irigykedve nézte a művét. A harmóniát, a szárnyalást, az összhangot, a nevetéseket, a boldogságot.
És egyszer csak nem tudta kezelni amit látott.
A saját eredményére lett irigy.

Hiszen látott már szerelmeket, látott hatalmas szeretkezéseket,, romantikát, boldogságot,, de ez más volt.

Nem volt elvakult szerelem,,, nem volt hatalmas mindent legyőző szex,,, nem volt örökké veled, soha nélküled,, csak csodás összhang, szép álmok.
Együtt dobogó szívek,,, közösen megálmodott érzések.

És nem bírta elviselni ezt a csodát.
Szeretett volna részese lenni, teljes valójában.
Szeretett volna ember lenni.

Nem vette észre hogy ez nem az emberek műve volt, nem is az emberek érzései, hanem a tündéreké.

Mindenáron azon mesterkedett hogy megismerhesse ezt az érzést.
Nem tudott megelégedni a látvánnyal, a siker ízével.
De mesterkedése rosszul sült el.
Igen hamar szétrobbantotta a csodát,,,
Nem tudni hogyan,, de mérget csepegtetett a harmóniába.
Sikerült a két, egymást szerető szívet, a két boldog lelket nagyon nagyon hamar elszakítani egymástól

Ma is titok hogy a két szétszakított lélekben ez milyen sebeket hagyott,,,, de hogy hagyott az biztos.
Hisz voltak még meg nem élt érzéseik, voltak még meg nem élt történeteik.

A varázsvilág nem nézhette ezt szó nélkül, tétleneül.
Nagyon megharagudtak rá.
Összedugták a fejüket, hogy milyen büntetést mérhetnének rá.
Hiszen varázsvilág tanoncainak rosszat tenni, ártani, szomorúságot okozni főben járó bűn.
A legnagyobb, amit elkövethetnek.

A következő döntés született hát.

Eldöntheti a kis ármánykodó, hogy milyen alakban, de testet öltve , az emberek közé kell mennie.
Lehet tündér, lehet angyal, vagy boszorkány,, de szobrocska formájában a Földre kell szállnia.

Kell keresnie szerető szíveket. Boldogságot kell szereznie.
Jóvá kell tennie a hibáját.
Mindaddig nem térhet vissza, és mindaddig nem lehet valódi tündérré, angyallá, amíg a Földön helyre nem hozza amit elrontott.
Amíg a Földön valaki meg nem szereti, amíg valaki nevet nem ad neki.
Aki őrzi, félti, ragaszkodik hozzá.

Csak akkor mehet vissza ha megkapja a földi nevét, és jóváteszi hatalmas bűnét !

Lassan visszatértem a barna szempár bűvöletéből.
Most hogy már tudtam a titkát, értetem azt is miért van ilyen, az arcához nem illő szeme.
Hiszen ő nem egy szobor, hanem egy igazi kis varázsvilág lélek.
Akire feladat vár !
Nagy nagy feladat !

Egyszer csak bevágódott a fürdőszoba ajtaja.
egy kisfiú rontott be rajta !

Anya!!!!
Hol van az angyalkám ???
Miért van nálad ??
Add vissza !!
.

2011. december 25., vasárnap

a Te őszöd

.
apró lépted hóban roppan
csizmád talpa sárban csobban
cipőd sarka kövön koppan
az avart rúgod ismét ősz van

hóban jártál fagyoskodtál,
sarat rúgtad tavaszt vártál
szikkadt nyarad mögötted már
hideg őszöd, csak téged vár

lépted koppan
szíved dobban
télen nyáron
csókod csattan

tavasszal megláttál
nyáron megkívántál
ősszel rólam álmodtál
karácsonyra megkaptál

2011. december 24., szombat

A szeretet fája

.
Fárasztó napnak ígérkezik, ez a mai.

Takarítás fa állítás, sütés főzés,,,,
Még szinte el sem kezdődött már fáradt vagyok.

Szeretem ilyenkor bekapcsolni a zenét, és miközben dolgozgatok, elmélkedek a múlt dolgain.
Sajnos nekem a karácsony mindig nagyon szomorú.
Nagyanyámra emlékeztet, aki hiányzik nekem. Nem tudok jelzőket használni, mert méltatlan lenne, és kevés ahhoz , amit hiánya miatt érzek.
Nekem minden karácsony róla szólt. Vele készülődtünk, énekeltünk sütöttünk.....

Lassan elkezdem kortyolgatni a finom forralt borocskámat, úgy könnyebb elviselni a fájó emlékeket.
Lassan dél van, le kell ülnöm egy cseppet megpihenni, hiszen már hajnal óta talpon vagyok.

Finom illatok, és még finomabb ízek bódulatában, elernyedve folytatom az agyi ráhangolódást.
Egyszer csak egy finom érintés ,, vagyis inkább rángatás ébreszt fel gondolataimból.
Ahogy odapislantok, hát kit látnak szemeim ???

Macikám !

-Szervusz Medve,,, melegedve ??
Nem bírtad odakinn a hideget ?
Mily havas szél fútt erre ?

próbáltam vele csevegni, de valahogy az enyémnél ezerszer nagyobb készülődési lázat véltem felfedezni a szemében.
Csak nézte a fát, a dobozokban álló díszeket, és rángatta a szoknyám.

- jól van na, hát nem hagyod az ember lányát piheni ??
Megyek már, megyek !! Azt hittem pihenhetek egy fél órácskát.

Nyögősen felálltam,,, és messziről elkezdtem nézni a fát.

Szép fa,,,,,,,,,,,,,, még így üresen is szép.
Luc.
Illatos,,, Varázsló szereti az  illatokat,, szeretné ezt is,,,
Vircina szeretné ???? Nem tudhatom, nem volt közös karácsonyunk,,

Na jó,, ne gondolkodjunk hülyeségeken, álljunk neki.
Kibontottam azt a dobozt, amiben az égősorok szoktak lenni, és akkor ért az első meglepetés.

Égősor helyett egy gyertyasor volt benne.
És nem látszott a vége.
Ahogy húztam ki, csak jött, és jött.
És pont annyi gyertya volt rajta hogy körbevezethettem a fán. Nem volt csatlakozó a végén.
Ahogyan elengedtem az utolsó gyertyát is egyszer csak lángra lobbant az összes .
Piciny, pislákoló fényükkel világították meg a fát.
Legyek meglepve ?
Ott ahol maci megjelenik, mindig valami különleges történik.
Dehogy égősor helyett gyertyák legyenek a dobozban ??? 

Lássuk a díszeket.

Nyúltam volna az első doboz felé, de maci beelőzött. Megfogott egyet és a kezembe adta.
Nem is tudom miért, de félve nyitottam ki.
Félelmem nem tűnt alaptalannak :-)

Lassan,, óvatosan emeltem meg a tetejét. Bekukucskáltam és láttam hogy ezek nem az én saját készítésű hófehér díszeim.
De nem robbant, nem ugrált, nem kiabált,,, ez már fél siker.

Kinyitottam rendesen, letettem az asztalra és óvatosan kezembe vettem az elsőt.

Különleges dísz volt ez, már első érintésre is.
A világ létező legnagyobb szeretete áradt belőle.
Közelebb vittem a szememhez, hogy alaposabban megnézzem, mert észre vettem, hogy valami szép kép is van rajta.
Nem kép volt !

Nagyanyám nézett rám vissza mosolyogva. És énekelt. Az ölében ültem, mint kisgyerek, és énekelt nekem.
Szép karácsonyi éneket.
Megbabonázva néztem a díszt,,,,gyermekkorom gyönyörű pillanatai köszöntek rám vissza belőle,,, és néztem volna még órákig, de rájöttem közben hogy az idő pereg,,,,,,,

Pereg és nekem még itt van egy rakás dísz,  amit fel kell tennem.
Megfogtam hát óvatosan,, és elhelyeztem a fán,a nagyanyám szeretetét őrző, és árasztó gömböcskét
Érdekes volt, mert ahogyan forgott a cérnán, úgy forgott rajta a kép is mindig felém mutatva magát.

Megnéztem hát a dobozban lévő másik gömböt is. Miért is nem lepődtem meg, amikor Nagyapám mosolygott vissza róla. A szövőszék mellett ült, felnézett rám és én éreztem hogy forró könnycseppek gördülnek le az arcomon. A hiány könnycseppei,,

Macikám kezembe adta a következő dobozt.
Már nem volt bennem aggodalom, most már roppant kíváncsivá lettem.

Kedves dísz volt a következő,,,
egy fekete fiú,, úgy 19 éves.
Énekel az ablak alatt, és nekem, csak nekem, Igen ! A Homokórát.  És az első csók,,,, óhhh de rég volt. Feltettem ezt is a fára.

Nézzük a következőt,,,
Még egy csak csók,,, nyár,, Balaton,, úszás, utazás,,és még ezer csók..

Most már kíváncsian vettem kezembe a következőt.
Az első.. az igazi a szerelem,,, házasság , gyerekek,,, a legkedvesebb arc,,,
Ott a helye a többi mellett.

Ez a doboz is kiürült,, ki kell nyitni a következőt.
Aprócska díszek,, nem gömbök hanem figurák,
Szépek, mosolygósak, kedvesek.
Az első egy Katica, Piciny sok pettyes katica,, aztán a következő, egy róka , és így tovább,,
A gyerekeim.
Megkerestem számukra is a legmegfelelőbb helyeket .

De még sok doboz várt rám.
Szépek, szebbek, és gyönyörűek, mind, mind egy egy szeretet emlék őrzői.
Volt köztük még egy szerelem, volt szex, voltak a barátok ,,
és lassan már tele lett a fa.
De csak igen lassan, mert mindegyik emlékkel elidőztem egy kicsit.

Úgy éreztem lassan készen vagyok.
A lelkem mélyén azonban tudtam hogy hiányzik még valami-valaki.
Hátrébb léptem, és elkezdtem gyönyörködni a műben.

Hatalmas illatos fa, tele a múltam szeretet emlékeivel,, tündöklő ragyogó szemek káprázatos fényével.
És én menekültem.
Menekültem , mert tudtam hogy még nincs vége.

Vártam,,, szememmel kerestem Macit. És egy dobozt.
De nem volt több doboz.
Maci meg csak ült a földön, egy puha szőnyegen, és nézett engem.
Nézte a kutató kereső szememet.

Halkan, nagyon csendben egyszer csak megszólalt egy zene. Az ajtón túlról jött...
Egyre jobban lehetett hallani,,, nem mondom hogy hangosabban, csak tisztábban,,,
És ahogy tisztultak a hangok a dallamban egy édes nevetés szűrődött át...
Egy édes, ismerős, boldog kacaj,, olyan, amelyet csak tündérek tudnak..

Lezsibbadva ,, vágyakozva, és várakozva néztem ki az ablakon át a hang irányába...
Nem kellett sokáig várnom, mert lassan belibbent az ablakon,,,

Könnyű léptű, tündértánccal megérkezett Galyóca..
Az édes, rég nem látott tündérem. Csíkos zoknijában, bolondos ruhájában.
Kezében egy doboz.

Annyira, de annyira megörültem.... annyira hiányzott már, úgy szerettem volna találkozni vele !!
Szerettem volna magamhoz ölelni, és hálás csókot lehelni piciny arcára,,,

De Ő csak nevetett, és táncolt,,,
Egyszer csak megszólalt :

- Szia rég nem látott ! Hoztam Neked kincset ! Hoztam emléket !
Örülni fogsz neki.
Ez az én karácsonyi ajándékom.
Tudod mostanában sok dolgom volt,, szíveket kellett gyógyítanom, de ma eljöttem hozzád, és elhoztam a tündérek ajándékát !
És vigyázz, mert bölcsesség is van benne !
Ahogyan már megszokhattad a tündérektől !

Átvettem a dobozt, és félő érdeklődéssel nyitottam ki.

Mit küldhetnek nekem a tündérek ,, és ráadásul bölcsesség is van benne ??

Két gömb lapult a dobozban.
Vattakötegek közt, alig láthatóan.

Persze sejtettem már hogy miről is van szó,,, sejtettem hogy a hiányzó díszek lehetnek benne, csak ezt nem értettem, hogyhogy Galyóca hozza, és miért van benne két dísz.

Kivenni készültem őket,, vizsgálgattam, nézegettem, kíváncsi voltam milyen titkokat őriznek nekem. 
Az egyikből muzsika áradt,,,, gyönyörű, ismerős zene...... lassú,, szavak nélküli,, szövegtelen, és nagyon ismerős.
Óvatosan kezembe vettem.
Ragyogott, tündökölt,, vidámság ,, és dal áradt belőle.
Belenéztem közelebbről, hogy megnézzem mit láthatok benne.

Két pajkos tündér játszadozott,, hempergett a fűben ,, lubickoltak, versenyeztek, kifogyhatatlan szenvedéllyel élvezték a pillanatokat, mit egymástól kaptak.
Vircina és Galyóca  hancúroztak, a tőlük megszokott bolondos módon.
A megismételhetetlen összhang és harmónia, a gondolatok szavak nélküli egymásba fonódása, a lelkek egymásra találása játszott táncaikban .

Úgy érzetem nem tudom ezt a díszt feltenni a fára !
Szerettem volna csak nézni , és nézni mindörökké.
Elbűvölt a látvány, a régi érzések hamar hatalmuk alá kerítettek.
Kezdtem úgy érezni magam, mintha Edevis tükrét bámulnám.

Mielőtt végérvényesen megbabonázott volna a látvány, gyorsan feltettem ezt is a fára.

Tudtam hogy van még valami a dobozban,,, és szerettem volna azt is látni .

Feltettem hát a tündéres díszt a legszebb helyre , a fa közepére előre.
Majd tekintetemet a dobozra fordítottam.

Szinte alig észrevehető módon lapult meg az aprócska gömb a vattakupac alján.
Elsőre színtelennek tűnő csendes kis gömb mintha el akarna bújni ,,,, hogy csak nehezen találjam meg.

Kezemben vettem ,, felemeltem, és abban a pillanatban életre kelt.
Olyan forróságot árasztott amilyet egy üveggömb soha nem tudna.

Nem csillogott, és nem villogott, és árasztott gyönyörű zenét , mint a másik, a tündéreké.
Egyszerűen elkezdett gyöngyház fényben , ezer színben pompázni .
Lüktetett a kezemben, olyan erővel ahogyan csak szív lüktetni tud.

Melege áthatotta fáradt testemet,, és annyi szeretettel árasztott el, amennyivel úgy éreztem már nem is tudok mit kezdeni.
Hirtelen elfeledkeztem minden másról.
El a fáról
a díszekről
a sütésről
a sok munkáról,
a fáradtságról,
a tündérekről

semmi mást nem láttam csak egy gyönyörű szép zöld szempárt .

Egy szempárt mely a Varázslómé volt,, mely szerelmet varázsolt, mely szinte könyörög a tekintetével hogy maradjak, ne nézzek másra, ne kacérkodjak tündérekkel, hogy szeressem, és soha ne hagyjam el.

Olyan tekintet ez, amely nem hagy elmenni, nem hagy nyugodni, mely egyszerre varázsol, bolondít, és kényeztet, miközben, tüzel és biztat,, ölelésre késztet.

Felnézetem a fára a tündérek díszére, a szikrázóra a zenélőre,,
majd a kezemben nyugvó meleget adó  boldogságot árasztó, nyugalmat adó gömbre.

És megszületett bennem a kérdés ?

Feltehetem őket egy fára ?
Ide egymás mellé ?
Vagy valamelyiket le kell vennem ?
Elférnek ők egyetlen történetben ?

És akkor gondoltam egy nagyon merészet..
Lassan kinyújtottam kezem, és a Varázsló gömbjét is elhelyeztem,,, el a másik mellé...

És akkor,, ott,, valami gyönyörűséges csoda történt!
Mindketten ott díszelegtek a szeretetem fáján, egymás mellett békességben.

Kölcsönadták egymásnak a ragyogásukat,,, egyik a másiknak a fényt és a zenét, a másik az egyiknek a szeretet erejét.
És nem kellett egyiküket sem levennem,,,
Felerősítették egymást és bennem az érzéseket.
A szeretetét a háláét, a boldogságét....

És akkor megértettem Galyóca bölcsességét.

Nem létezhetne egyik érzés sem a másik nélkül.
Nem kell megtagadni az érzéseimet.
Nem kell megtagadni a múltamat,, mert leginkább választanom sem kell.
Elfér a jelen érzése a múlt érzései mellet.

Egyszerre, egy szívben, békességben,, mind a kettő a maga helyén...

Ahogy elférnek a szeretet fáján a megannyi díszek..
A szeretet díszei, ha azok a régi szerelmeké, ha gyermekeimé, ha a barátaimé, ha szüleimé,, és ha a most pillanatának boldogságáé is !
Hiszen annyi féle szeretet van a világon,, miért is kéne nélkülözni bármelyiket is !

Szerethetem a bölcsességet,,, szerethetem a vidámságot, szerethetem a szerelmet, szerethetem a hűséget, a gondoskodást,,,, szerethetek mindent, mert az a nagy igazság hogy szerencsésen megkaptam már mindezt.

Ahogyan szeretem Vircinát, és szeretem a Varázslót is.
Akkora nagy egy szeretet fa, és akkora nagy a szívem is,hogy belefér ennyi féle érzelem.

Miközben elnéztem a most már tökéletes fát, rajta életem megannyi emlékével,, tudtam hogy lassan tovább kell mennem.
Tovább, mert dolgom van.
Körülnéztem ,,, Macim még mindig ott csücsült békésen a puha szőnyegen.
Galyóca csendesen mellette. Érdekesek voltak így együtt, egy szőnyegen.

Nem jutottam szóhoz, csak néztem rájuk megilletődve,

Galyóca megszólalt : látom megértetted ! Okos lány vagy Te. Nem véletlenül szeretett Vircina is.

igen ,, megértettem.

Odasuhant hozzám,,  egy forró csókot nyomott a homlokomra ,, gyengéden megölelt, majd hátat fordított és lassan elindult.
Az ajtóból még visszafordult rám kacsintott, olyan Vircinás kacsintás volt ez.
Aztán intett egy utolsót és eltűnt. Lehetett hallani, hogy odakinn már várnak rá a többiek, hangosan kacarászva....

Szerettem volna felébredni ebből az álomból, mert hogy álom volt az biztos, de valahogy nem ment,,,,

Megnyugvásra talált a lelkem,, és már nem szerettem volna mást érezni, mint a Varázslóm illatos, puha, szerelmes , megnyugtató ölelését.
Mely már annyi mindent elviselt nekem, mely annyira odaadó, annyira őszinte, mely olyan határtalanul szeret,, mely..........
.

2011. december 19., hétfő

Az első hó

.
Ez ugyanaz a tér ?
ugyanazok a fák ?
és ugyanazok a képek ?
a díszek, a fények ?

és ugyanazok az emberek
ugyanazok -e a szavak,
a dalok
ugyanaz a kő
melyen léptem koppan
ugyanaz a hó
a szél
és a csillogás
a csillagok az égen
az ezernyi ragyogás ?

A templom a jászol,
a betlehem
az imák
az ünnep
a fenyő
és ugyanez vagyok-e én magam ?

Tudom jól hogy igen, s tudom hogy nem .

Már nem vagyok a tavalyi összetört lélek
s nem a tavalyi szomorú szív.

 "A város mindig változik, ez emberek sosem
a szinhely mindig változik,de
a történet sohasem. "

A város változott vagy sem, én másnak látom.
Szépek a szinek, és szépek az illatok
szépek a képek, és szépek a pillanatok.
szépek a hangok és a dalok
szivemig hatolnak
elvarázsolnak



de szabad-e
lehet-e
tudod-e
és akarod-e ?

vigyázol-e rá
s tudok-e vigyázni rád
megérdemellek-e ?

adhatom
s kaphatom-e

s láthatom-e mindezt máshogy ??
csilingelhet-e fülemben oly gyönyörűen a csengő
s zenghet-e igy a dal
öntheti-e el öröm szívem
hogy bűnösnek ne érezzem magam ?

S lesz-e ily gyönyörű majd
ha elmúlik a Karácsony
ha eljön a nyár a húsvét
ha eljönnek az új ünnepek
fogsz-e ugyanígy szeretni majd ?

De azt hiszem most még szabad
sőt kell
őszintén szeretni,,, szeretni kell !!

2011. december 18., vasárnap

Illúzió

.

m allattam a szép énekeket a következő ondolatok cirkltak a fejemben
tetszik, vay sem a szerelem ey illúzió

meénekelték ezt mr szépen

illúzió aoyan a szivrvny
és oly mulandó is
de csods

a csúcson

.
amikor elindulsz fel a heyre, mé nem tudod mit viyél maaddal
és azt sem tudod melyik úton indulj el.

sőt azt sem , mi az ami vonz
a látvány,
az élmény
a hódítás ténye
az érzés

de elindulsz
csomajaiddal,
serpákkal, vay a nélkül

terheid jó részét elhagyod az úton
másokat viszel magaddal

és mész, mész eyre feljebb
élvezed a tájad
habzsolod, az új élményeket
az új érzéseket
néha, el-el fáradsz, de mész tovább a csúcs felé.

csak rajtad múlik, hogy robogsz, vagy lassan mégy,
elszaladsz-e a látvány , az új csodák mellett,
vagy ezer élménnyel gazdagodva érsz fel

de ha üyes vay, eyszer csak felérsz.
hogy fennsíkra, vay ey  sziklacsúcsra, csak ott derül ki.

ha szerencséd van, akkor ey szép fennsíkra.
elfáradt tested,
kíváncsian boldog lelked
megnyugvásra talál
re megpihenhetsz.

és aztán körülnézel
felfedezed a táj szépségeit.
a virágokat
a fákat, a látványát, a kis tavat
az érdekes illatokat

tekinteted a yőztes tekintetével hordozod véi a látványon
a látványon, melyről joggal hiszed hogy eyedül a tiéd.

tiéd hiszen a környék legmagasabb csúcsán állsz, és jól tudod eyedül bitorlod a hegytetőt is.
nem tudod meddi maradsz
nem tudod mivel food tölteni időd
de boldog vay
és lassan az első öröm pillantok után elkezded élni a hegylakók mindennapi életét
lesz ebben kis megszokás is idővel
és néha talán unalom is
de a táj szépsée azért minden nap örömmel tölt el

és ahogyan telnek múlnak a napok eljönnek a joos ondolatok

meddi maradhatok ???

Aki volt már fenn a csúcson , pontosan tudja, hogy onnan eyszer le kell jönni
hiába is álmodunk arról, hogy sokáig maradunk
valahogy mégis eyszer le kell jönni.

és lehet ey szép lankás úton, mely csak kevés fájdalommal jár, és néha mé szép élményekkel is megajándékoz.
ey lankás úton, melynek tövében ott élhetsz akár örök életedben

de zuhanhatsz ey hatalmas szikla szakadékba is
yorsan, sebesen, fájdalmasan, összetörve ,, majd a véén nayon messze urulva.

most azonban ott vay mé a csúcsok csúcsán
tudva mindezeket

élvezd  ki minden pillanatát, a napsütést, a madarakat, a látvány, az illatokat
hogy minél több emlékkel élhess majd, akár mész, akár maradsz
.

Na ezért vagy Te a gyöngyszem !!

.  
Miért vagy Te  a végzetem?!
volt már nekem is más az életemben.
voltam már szerelmes is.     
                       
Nem tudom elképzelni, h még leszek, és h másba.

pedig szeretek szerelmes lenni
                              
                                   
jó érzés szerelmesnek lenni

még sem tettem még senkivel ilyent            
nem tett még senki velem ilyent
nem tett még senki Veled sem ilyent           
Legalább is jó hinni ebben

hiszek benne  
hiszek Benned
hiszek egyben
hiszek a szerelemben                                  

Lám hitetlen gaz gyaurból, hívővé váltam általad !

ilyen hülyeségek jutnak eszembe                
Eszembe?!  hova beszélek! Fejembe
eszembe boldog pillanatok jutnak                

hosszú hosszú évek óta ritka az, h jutnak, 
s h boldogak 
és h nem csak pillanatok
hanem már számolni sem bírok oly hosszan
mióta ez tart                                              

Még a végén megtanulok számolni, h fejemben tarthassam.
                                                                 
h minden pillanatot újra élhessek, mikor nem vagy velem
szerelmem
szerelmem ezért vagy TE a végzetem
 

2011. december 11., vasárnap

A titkok

.
Kedvesem !

Nem mindenről lehet beszélni
és nem is mindenről kell .

Ami egyik embernek jól esik
azzal másnak tüskéket döfünk
s én nem szeretek bántani .

Nem minden gondolatot lehet szavakba foglalni.
Még akkor sem ha ez oly egyértelműnek
és oly egyszerűnek tűnik.

Tudom, hogy hiányzik Neked
hogy megszoktad és szereted
hogy olvasnád milyen is Veled.

De most nem vagyok képes erre.
Viszont ennek kapcsán eszembe jutott
egy gondolatmenet.

Az igazságról

az igazság mindig valamihez képes igazság

a szép csak valamihez képest szép
és mindenkinek más a szép

a jó csak azért jó mert van rossz is

a hideg csak a meleghez képest hideg

jóságod csak azért tűnik olyan hatalmasnak,
mert  előtte már kaptam rengeteg pofont

azért vagyok jó Neked,
mert hiányzott életedből a boldogság
és én most megadom 
és azért örülök annyira Neked,
mert kiéhezett lelkemet
már annyira összetörte a hiány
hogy a legkisebb törődéstől egekbe repülök

életünk előzményei tettek minket olyanná amilyenek vagyunk

de fájdalmainkat őrizzük tovább
szép emlékeinkkel együtt

néha én vagyok a legjobban meglepve saját magam változásától

például attól, hogy nem mindent akarok akkor és rögtön az egekbe kiáltani !

Csokis cseresznye

.
" Ma csak hiányod tombol bennem, s nem gondolatok. 
A hiányt csak hiány jelekkel lehetne leírni.
Szavakkal nem tudom megfogalmazni mit jelentesz számomra.
A levegőt?       Mely engedi, h sóhajtsak utánad?
A vizet?             Mely midig kifogy belőlem, mikor együtt vagyunk?
A földet?         Melyen még nem szeretkeztünk?
Tán azt hiszem a tüzet!             jelented számomra !

Mely mindent meggyújt bennem, néha úgy érzem még körülöttem is. 
Csókjaid tudják körülöttem hűteni a teret, hogy ne kapjon lángra. 
Viszont ez bennem lobbantja nagyra.
Engem kellene a kazánodba raknod, jó darabig nem lenne gondod a tűzgyújtással.
Mindig izzok.

szeretlek
.

2011. december 10., szombat

Madárdal decemberben

.
szeretek nyitott ablaknál aludni
még télen is
szeretem a szoba melegébe beáramoló
hűs hegyi levegő illatát

szeretem az erdő hangját
a levelek zörgését
a fák suttogását
szeretem a táj varázsát

szeretem a város beszűrődő fényeit
tompán visszhangzó zajait
szeretem a sötétet
mely ha kinézek körbevesz

ma hajnalban egy Veled átfáradt éjszaka után
kialvatlan ébredés köszöntött rám
telefonom csörgése nyomán
átokként vágtatott gondolatom hozzád az éteren át

Félálomban matatva
figyelmes lettem egy furcsa zajra !
De nem zaj volt ez ám !!

Nyitott ablakom keskeny résén át,
Csodálatos madárdal,
mely így köszöntött rám
egy decemberi éjszaka varázslatos hajnalán.
.

2011. december 8., csütörtök

A tó

.
Miután kidobott a víz, csak lassan tértem magamhoz.

Kábult fejemben halk csobogás visszhangzott.
Nehezemre esett még a létezés is,,
a háborgó tenger, az ujjaim közül kicsorgó víz,
az ezernyi csoda látványa
és a sós víz majdnem halálos mérge
kikezdte a testemet, lelkemet egyaránt.

Érdekes módon megbékéltem a halállal.
odakinn a tengeren már átadtam magam a csodás gyönyörök okozta végnek.
szép halál lett volna

de az hogy mégis partra vetett a víz,
az hogy túl kellett élnem
az azért sejtette a jövőt
sejtette hogy tartogat számomra értékes pillanatokat
hogy talán érdemes, nem feladni
érdemes túlélni.

Ültem a sziklák közt, néztem a messzi tengert
mint minden szomorú ember sokat törtem azon a fejem, hogy miért is kellett nekem ezt túlélnem.
odavoltam a tengerért
nem akartam mást
elviseltem a halált
elviseltem mindent
és nem volt szándékomban felgyógyulni

De az erdő megnyugtat, táplál,és kényeztet
Nap sütötte arcom, szél szárította könnyeim,
bokrok tápláltak testem gyümölcseikkel
hűs hegyi patakok itattak
nem hagytak meghalni

Én mégis oly sokszor vágytam a tengerre vissza
de tengerek nem mennek szétvert tutajaik után
tengerek új tutajokat hordoznak hullámaik hátán.

lassan én is elindultam a parton
na, nem nagyon messze a tengertől
nem szerettem volna távol kerülni Tőle
talán titkoltam magam előtt is, de mindig úgy térültem-fordultam hogy vissza vissza nézzek.
de a tenger csak háborgott magában, a maga megszokott módján
nem nagyon figyelve másra

Egyre kevesebbet gondoltam már rá, és az elszenvedett viharra

Ahogyan sétáltam tovább, lábammal rugdostam az elém gördülő köveket.
ahogyan belerúgtam a fűbe, egyszer csak egy kicsi vízfoltra lettem figyelmes
lábamon a csíkos zokni vizes lett.
milyen prózai is , de így történt.

néztem hogy honnan itt ez a kicsi , alig látható víz, az aszály kellős közepén.
ahogyan lehajoltam, és félrehajtottam a fűszálakat, és a lehullott leveleket megláttam, hogy ez nem csak egy  "kiömlött pohár víz ", hanem egy picinyke vízfolyás.

Jön egyik irányból, amit eddig nem is vettem észre, és tart a másikba.
De annyira gyengécske és picike, hogy fentről alig volt látható.

Kíváncsi lettem merre is tart.
Elindultam hát a víz folyásának irányába.
Nem volt könnyű dolgom, néhol annyira elbújt a természet titkos rejtekeiben, hogy művészet volt megtalálni.

Eljött az este.
Arra gondoltam, hogy mivel nincs különösebb dolgom, hát megpihenek itt a közelében, és reggel követem tovább útját.
Ahogy pirkadt a reggel különös madárszóra ébredtem.
Olyan madár dala volt ez , amilyet még nem hallottam.
Na nem nagy dolog ez, hiszen nem ismerem a madarakat, és éneküket sem, de abban biztos voltam, hogy ez az ének roppant különleges.
Nem gondolkodtam ezen sokáig, mert a víz csobogásáról eszembe jutott hogy miért is vagyok itt.

Csobogás ???
Hogyan csoboghat, hisz este még annyira apró volt hogy keresgélni kellett.
Legnagyobb ámulatomra az esti piciny vízfolyás patakká duzzadt.
Csak álltam és bámultam.
Nem tudtam napirendre térni a dolog felett.
Kerestem a magyarázatot.
De nem találtam.
Útra keltem hát, és egész naplementéig csak mentem, mentem.
Követtem a víz folyását, hátha útja mentén megtalálom a választ .
Estére már egy szép nagy folyó mellett verhettem tábort.

Szikrázó csillagos éjszaka volt.
Betakartam magam falevelekkel, ágakkal, hogy biztosan meg ne fázzak az éjjel, és hamar álom is jött a szememre.
Reggel ismét madárdalra ébredtem.A tegnapi madár dalára.
Csodálkoztam is, mit keres ez a madár erre ?
Tán követett ?
És ahogy a szemem körbejárattam a tájon, és megláttam a folyót, ámulatom csak nőttön nőtt !
A folyóm hatalmas folyam lett.

Duzzadó dagadó, bővizű hatalmas folyó.
Hamar elhatározásra jutottam.
Csuda fog itt gyalogolni, ha már itt ez a kézenfekvő megoldás.
Összeszedtem erre alkalmas ágakat és csináltam magamnak egy tutajt.

Épp rá akartam tenni a vízre, amikor belém hasított a felismerés !!!

Vííííííííííííííííííííz !
Tutaj ???

Normális vagyok én ???

Hiszen nemrég majdnem belehaltam!!

De még végig sem futott agyamon a gondolat, már a tutajon ültem.
És láss csodát, ahogyan ráültem a tutaj, hirtelen, szép nagy hajóvá vált alattam.
Erős, biztonságos hajóvá.
És olyan simán siklott a vízen, ahogyan azt álmodni sem mertem.
Reggel volt, langyos meleg.
Kellemes volt a ringató vízen utazni.
Biztonságban is éreztem magam.
Dél felé elálmosodtam.

Próbáltam én ébren maradni, de hát az ezer éves megszokás,,,,,,,,,,,,
egyszer csak elaludhattam, mert arra ébredtem hogy már magasan jár a nap, sőt inkább lassan indul lefelé.

Kellemes légáramlat csapott meg a meleg napon ülve.
Kinéztem a hajóból és mit láttam ??

Semmit.
Már nem a folyón hajóztam.
Sem fák, sem erdő
kinn voltam a nyílt vízen.
Megrémültem hogy ugye nem megint a tengerre kerültem vissza.
az én háborgó , de imádott tengeremre !

Körülnéztem hát alaposabban.
Egy gyönyörű tavon voltam.
Nem is tudom mitől volt gyönyörű.
Hiszen nem volt ott semmi.
Vize ugyan tiszta volt
A partja viszont távoli, nehezen látható.

tetszett ez a tó nekem,
békésnek tűnt,, a nap sugarai táncoltak a habjain,,, ezer színben tündökölve ezáltal.

Mivel melegem volt már rendesen, gondoltam beleugrok,,  megmártózom
Mi történhet velem, hiszen jó úszó vagyok ??
Meg aztán mostanában úgy sem nagyon van mit veszítenem.

Lábam belemártottam, és a víz nagyon kellemes volt.
nem meleg, és nem túl hideg sem.
Vettem hát egy nagy lendületet és ugrottam egy fejest.

Szeretek a víz alatt úszni.
És valami elkezdett nagyon húzni a tó mélyére.
Egy olyan érzés féle.
Hogy kívánom, akarom, menni, menni kell.
És úsztam , úsztam egyre lejebb.
A levegőm sem akart fogyni, hát csak úsztam az átlátszó kék vízben.
Furcsa hangot hallottam.
A víz jól vezeti a hangot, ha nincs levegő a füledben.
De nem a fülemmel hallottam, hanem a bőrömmel.
Éreztem a zene rezgését.
Bizsergető, varázslatos zene volt ez.
Próbáltam rájönni, mi is ez,,,,,,
és hihetetlen,,,, de a madár éneke volt.
és a levegőm még mindig nem fogyott.
Tudtam hogy itt most valami különleges történik, csak azt nem tudtam micsoda.

Úsztam hát tovább , és nem gondolkodtam.
Ahogy egyre lejjebb jutottam, szétnéztem a tó fenekén.
Minden kicsi kavicsot külön külön lehetett látni.
Minden egyes vizinövényt,s  minden apró halat.
Egyszer csak felerősödött a rezgés,,, a tó éneke,,, a madár éneke.
Ösztönösen elkezdtem keresni a forrását.
A tó fenekén megláttam valami különlegeset.

Egy egyszerű, alig észrevehető kicsiny kagylót.
A rezgés, az ének belőle áradt.
Odanyúltam és gyengéden a kezembe vettem.
Hááááááááááát !

Isten bizony, ha nem árasztja ezt a különlegesen, bizsergető, éneket, én bizony észre nem veszem.
Ahogy tenyerembe vettem, csak annyit éreztem, hogy hirtelen abbamaradt az éneke.
Kellemes meleget árasztott.
Melegebb volt, mint a víz, mint a tó feneke.
De annyira egyszerű, annyira hétköznapi, ki szürke kagylócska volt, hogy ennél többet nem is nagyon lehetne róla elmondani

Zsebre tettem, és elindulta a felszín felé.
Csak most vettem észre, hogy bizony fogytán van a levegőm.
Igyekeztem minél előbb feljutni.

A különös élmény ellenére, öröm volt végre fejem kidugni a levegőre, és egy hatalmas levegővétellel megtölteni tüdőmet.
Fáradtan kimásztam a hajómra,, és édes csomagomról megfeledkezve, fáradtan terültem el a hajópadlón.

És ismét mély álomba merültem.

Az én igazgyöngyöm.

Átalhattam az éjszakát, mert a reggeli napfény csiklandozására ébredtem.
hajóm, kellemesen ringatott, mintha valami dallam ütemére mozogna.

És a dallamról jutott eszembe,,, ma nem szólalt meg a madár dala.
Milyen hamar hozzá lehet szokni dolgokhoz.

Persze ! Madár !
Hát itt a zsebemben a csoda amit tegnap találtam.
Még meg sem néztem.

Érdekes aprócska kagyló. Szürke , egyszerű , jellegtelen, de meleg és dalol :-)

Elkzedtem kotorászni a zsebemben, a kincsem után.
jó mélyen meg is találtam.
Úgy elbújt, mintha nem akarná , hogy megtaláljam.
Pedig már késő.
Itt van a zsebemben.
És úgy tűnik most már az enyém és úgy tűnik, az enyém is akart lenni.

Elővettem, két kezembe fogtam.
Élveztem melegségét.
És csak nézegettem, hogy mi is a különleges ebben a kicsiny kagylóban.
Mert hogy különleges, azt már biztosan tudtam.
Hogy összefüggésben van a madár dala, a bizsergés, a folyó változása, és a kagyló, az biztos.
Csak még nem tudtam hogyan.

Forgattam a kezemben, nézegettem, de nem árult el semmit titkából.
Furcsa zöld moha lepte el. Látszott hogy már rég nem fogta senki kezébe.
Senki nem törődött vele, senki nem gondozta szerette.

Mint Aladdin a csodalámpást, elkezdtem én is tisztogatni .
Aztán egy óvatlan pillanatban, véletlenül leejtettem.
Az esésé következtében a kagyló kicsit szétnyílt.
nagyon megijedtem, hogy valami kárt tettem benne.
Óvatosan megfogtam megcirógattam, még meg is pusziltam.
Aztán jól kinevettem magam.

Mit csinálok én itt ??
Csókolgatok egy kagylót ??

És akkor vettem észre a piciny nyíláson át, hogy valami van a kagyló belsejében.
Forgattam, kukucskáltam, próbáltam belelesni.

De nem hagyta magát.
Kíváncsiságom az egekbe hágott.
Hát csak nem hagyhatom a dolgot ennyiben.
Most már meg kell tudnom mit rejt !

Szépen, gyengéden a kezembe vettem.
Óvatosan elkezdtem kinyitni.
És láss csodát !! Nem ellenkezett.
Szépen hagyta magát, és egészen gyengéd mozdulatomra egyszerűen szétnyílt.

És ismét csak ámultam és bámultam.
Gyöngyház béléses belsejében egy apró gyöngyszem pihent.
Annyira egyszerű volt és, annyira fenséges, hogy nem találok rá szavakat.
Hófehér tökéletesség.
Maga a tökély !

Csak nézet, néztem, és arra gondoltam, szabad-e nekem egyáltalán megérintenem.

De hát Ő akarta hogy rátaláljak.
És ő akarta azt is hogy ily könnyedén kinyithassam.

És szépen megérintettem.
Tenyerembe tettem.
És jól esett.
Meleg volt, mégis hűvös.

Kellems volt az érintése.
nem is tudom elmondani milyen.

A legjobb kifejezés, talán az hogy olyan volt mintha soha többé nem akarnám elengedni.
Mintha örökké enyém szeretne lenni.
Örökké a szívemben szeretne zenélni.

Gondolkodtam hát mit is tegyek !
Tegyem zsebembe ?
Tárcámba ?
Olyan nem hozzá illő helyek lennének ezek.

Aztán gondoltam hirtelen egyet.
Fogtam egy láncot.
Ráillesztettem.
és nyakamba tettem.

Azóta itt függ mellem felett.
Csodálatos meleget árasztva.
És jól érezhetően, a tökéletes helyen.

Csodálatos, gyönyörű, isteni melegséget , szeretet árasztó igazgyöngy.
Csak az enyém !
Kizárólag az enyém !!

2011. december 6., kedd

2011. december 3., szombat

Még mindig

.
Akkor sem hiszek a horoszkópokban.
Nem ettől jó nekünk
Mert Te olyan v amilyen, 
én pedig szeretem amilyen vagy.
szeretem lendületed,
szeretem, h nem jutok szóhoz Melletted,
szeretem mikor elhallgatsz
azt is mikor mondod mi tetszik, v mi tetszene,
mikor határozott vagy,
vagy amikor tőlem várod azt

szeretem rövid combodat, hasadat,
s mit kettő között, nekem tartogatsz
szeretem kebledet simogatni, csókolni
rajta nyomot hagyni
szeretlek így ahogy vagy,
általad mondott sok rossz tulajdonságoddal
S mivel reménykedő típus vagyok
remélem, óhajtom
AKAROM, h Neked is jó legyek, ahogy vagyok
ilyen szerencsétlenül, aggódóan
túl aggályoskodóan
tervezgetően
szeretően
.

2011. december 1., csütörtök

Csak Tiéd vagyok Kedvesem

.
voltam már sok
és voltam kevés
kinek adtam magam
mennyit kért

voltam már bátor
s voltam merész
amennyit akartam
annyit tettem én

voltam hős
és voltam gyáva
világot váltottam
ha ez volt az ára

voltam béke
és ha kellett
maga a szenvedély
de mára mindebből elég

voltam csupán test
kinek ez kellett
s maga a megváltó
őrjítő érzelem

voltam a gondolat
mely esténként elragadt
és  a vágy
mely mindent megad

voltam szerelem
voltam hűség
s hűtlen ha kellett
ha azt érdemelted

ki lettem mára
csak Tőled lettem
nem akarok más lenni
csak a Tied
.

a kimondhatatlan szavak

2011. december 1., csütörtök


a kimondhatatlan szavak

.
kellemes melegben feküdtem az ágyon,
gondolataim messze jártak
próbáltam értékelni életem dolgait
újakat,s régieket
hiszen különleges nap ez a mai,, pont egy év telt el
és nem lehet úgy tenni mintha nem gondolnék erre

egyszer csak érdekes melegséget éreztem a kezemen
hihetetlen gyöngéd érintés
szinte emberen túli, föld feletti
vagy földön túli, ember feletti,

fene tudja, de semmihez nem hasonlítható
ismeretlen, de mégis oly nagyon ismerős

kellemes, simogató, megnyugtató érintés

csak nem !!!!!!!
vagy deeeeeeee !

TE ?? Itt ??
Honnan ??
Mikor ??
Miért ??

Éreztem ahogyan ez a finom aprócska érintés, lassan egy erősebb kéz érintésévé alakul.
Egy tündér finom ujjai, egy ismerős kéz határozott érintésévé
Zavaromban elkezdtem keresni az érintés gazdáját !

Nem is tudom miért .
Hiszen akkorra már pontosan tudtam ki is fogja a kezem.
Szerettem volna ránézni, de akkor jöttem csak rá, hogy a szemem csukva van.
Szerettem volna kinyitni, de nem ment.
Erőlködtem, pislákoltam, de nem ment.

És akkor megadtam magam.
Éreztem, hogy nem kell erőltetnem, hogy nem kell harcolnom.
Elengedtem hát testem, és átadtam magam az álomnak.

A gyengéd kéz lassan felhúzott az ágyamból,, és testem megadóan engedelmeskedett.

halkan, nem is tudom hogyan nyílt szám , és mint egy sóhaj távozott a szó ajkamról

GALYÓCA

honnan kerültél ide ??
Éreztem ahogy forró könnyeim gyűlnek becsukott szememben.
Éreztem hogy testem szótlanul engedelmeskedik a felém nyújtott kéznek
Éreztem, hogy ha akarnék sem tudnék ellenállni.

Engedelmesen álltam fel, de nem is álltam, lebegtem......
Nem szólt egy szót sem........
kinyújtott kezével fogta kinyújtott kezem.

Lassan, nagyon lassan elkezdett körben forogni.
Mint gyerekkorunkban amikor keresztben átfogtuk egymás kezét és csak forogtunk, forogtunk.
Épp úgy kezdett el kinyújtott kezeink körül, nagyon lassan forogni.
Egy lépés, egy kör, léptek nélkül suhanva.

tudattalanul, elernyedve engedelmeskedett testem
megrészegülten, lassan forogva, próbáltam megérteni a történetet
aztán egyszer csak megéreztem hogy egyik kezem elengedi, és egy másik kéz fogja meg szabaddá vált kezem.
Próbáltam felnézni, bár teljesen felesleges volt.
Az első érintésre pontosan tudtam ki az.

VIRCINA

Ámulatom egyre csak fokozódott,,
Mi történik itt ma velem ??

És együtt forogtunk, immár hárman,
Egyre gyorsabban
egyre
egyre
szédületesebben
egy tánc egy tánc egy tánc egy tánc

és akkor

a forgástól félájultan képek szöktem a szemem elé

írások, versek,
szerelem
boldogság
betegség,, egy furcsán dobogó szív
egy nő zavaró képe

egy park, torta, sütemény, egy férfi illata
egy tekintet
majd könnyek

az út
majd fájdalom
és csend
kín, vágy,

és szavak : " nem tudom jó hír-e ? összevesztem a barátnőmmel "

aztán ismét levelek
titkos boldogság
vágy
öröm
fájdalom

találkozás
egy éjszaka
egy szív fájdalmas össze vissza verése
majd a szív egyenletes csodálatos dobogása
földöntúli boldogság
remény
öröm
tánc
fürdés
nevetés
forróság
izzadás
nevetés
vacsora reggeli
kirándulás
nevetés
hiány

és a sokszor kimondott mondat :
" köztünk nem számít tér és idő "

kín
szenvedés
találkozás
tanulás
nevetés
ölelés
szeretés
beteljesülés

tanulás
hideg
fáradtság
tervezés
tanulás
vizsga
öröm
fáradtság,, fáradtság

bánat, fájdalom, keserűség

" meg kell tanulnod hogy a kimondott szavaknak súlya van."

halál, halál
üresség
halál

találkozás
ölelés
remény,remény,remény, remény
fürdés
angyalkák

" lecsengtél bennem "

halál
könnyek,,, könnyek, könnyek, könyörgés, könyörgés, imák
csend
csend
csend
csend

a forgás lelassult, és még jobban lassult.
a képek szinte elhúzódva vontatottan jelentek már meg
a meleg kezek szorítása kezdett lazulni
és érzetem hogy lassan el fogják engedni a kezem
éreztem a kétségbeesést, hogy kiabálni szeretne a hangom,
de nem lehet
nem engedik

ujjaink lassan csúsztak szét
és akkor már én kapaszkodtam :

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

ne menjetek !
Kéééééééééérleeeeeeeeeeek !!
neeeeeeeee hagyjatok itt !

De hang nem jött torkomon
már csak ujjaink hegye ért össze, és én tudtam, pontosan éreztem hogy ez az utolsó tánc
az utolsó leges legutolsó tánc

DE ÉN EL AKARTAM MONDANI !!!!!
MERT SOHA NEM MONDHATTAM EL !!!!

ÉS NEM MEHETTEK ÚGY EL HOGY NE TUDJÁTOK ::

SZERETTELEK !
HATALMASAN ÉS NAGYON !
ÚGY AHOGYAN SOHA SENKIT NEM FOGOK !
HOGY TE VOLTÁL ÉLETEM LEGNAGYOBB SZERELME !
HOGY KÖZELEBB ÁLLTÁL HOZZÁM EBBEN A RÖPKE PILLANATBAN, MINT VALAHA BÁRKI FOG !
LEHET HOGY FOGOK MÁST SZERETNI, TALÁN JOBBAN IS ,,,,,,, DE

ÍGY , ILY MÓDON SOHA

SOHA ,,,,,, SOHA,,,,,,,,,,, SOHA,,,,,,,,,

EL AKARTAM MONDANI

mondani, mondani, mondani

de már nincs kinek
ujjaink szétcsúsztak
végleg, és végérvényesen

elmentek
és szavam bennmaradt hangtalan
csak visszhangoznak fülemben
örökre
a kimondhatatlan szavak

2011. november 27., vasárnap

A gyáva oroszlán és a bátor nyúl története

.
volt egyszer egy mesebeli erdő
mesebeli, mert az oroszlánok nem erdőben laknak, és főleg nem barátkoznak nyulakkal, még ha azok oly bátrak is.

Sok éve már hogy ez az oroszlán meglátta a napvilágot. Leélte már élete felét.
De valahogy szerencsétlen sorsa folytán nem lett az állatvilág koronás tagja.
Születése óta háttérbe szorult.
Senki nem tudja miért, hisz erős volt mint a többi, sörénye bár csapzott, de szép, izmai edzettek, elméje ragyogó, de valahogy nem lett, mint a társai, kihívó.

Csak hát a természete.
azzal volt a baj.
Oroszlán létére szelíd volt csendes és hallgatag.
Visszahúzódó. Nem egy hős vadász fajta.

Ha vadásztak a társai, ő csendben ment utánuk, ha evésre került a sor megmaradt a sor végén.
Nem harcolt, viselte a sorsát békésen.

Megbékélt már sorsával, éldegélt csendesen az erdő szélen.
Társai voltak az erdő lakói fűk, fák, madarak,

Élt ebben az erdőben egy bátor nyúl is .
Olyan világmegváltó fajta.
csak ugra bugrált, serénykedett,, és állandóan merészkedett.
Kicsi nyuszikáit nevelgette, etette, gondjaikat viselte.
És amikor már kinőttek a kicsi nyuszi korból, akkor sem bírt magával
még incselkedett is néha a vadásszal.

Egy szép napon aztán pórul járt.
Addig ugra bugrált, míg
a vadász egy kósza golyója eltalálta.
Szerencsére csak súrolta, de lábra már nem állt.
De jött ám a vadász kutyája.
Csaholva ugatva rontott a nyúlnak.

A gyáva oroszlán épp arra járt.
Bolond szíve megsajnálta.
És a nyúl védelmére kelt.
A kutya elé állt,
A gyáva oroszlán a bajban hős lett, elkergette a támadót .

Majd óvatosan a szájába vette és hazavitte a barlangjába.
Nyalogatta, gyógyítgatta.

Pár nap múlva a nyuszi talpra állt.
Már nem volt akkora a mellénye.
Nem kellette többé magát, nem ugrált a puska elé.

Elszégyellte magát.
Bajba hozta majdnem az oroszlánt.
Még jó hogy a puska csöve nem durrant el újra és senkit el nem talált.

Gyáva oroszlánunk hős lett ezután.
Tudta hogy a jövőben, már nem csak magára kell vigyázzon.
Vadászott és evett, és erősödött minden nap.
Szép sörénye már harcosan lebegett a szélben.

Büszkén viselte új sorsát a védelmező oroszlán, és a bátor nyúl sem harcoskodott eztán.

Együtt baktattak az erdei úton , büszkén az egymásban elért változásokra.
Csodálkoztak is az erdő lakói hogy mi történt, és mi nem hogy ilyet lássanak :

Hogy együtt baktat ezután az erős oroszlán és a kicsi nyúl , már mindig egymás oldalán

Álom

.
Érdekes álmom volt délután.

Egy parkban sétáltam. Néztem a füvet amin lépkedtem.
Élveztem a napsütést a langyos időben.
Lassú lépteim mellett elmélyedtem gondolatimban.

Egyszer csak egy furcsa fuvallat közelített meg.
Ahogy felnéztem gondolataimból egy hatalmas felleget láttam az égen.
Egy röpke pillantás alatt ért oda hozzám, hűvös szelet hozva magával.

Ahogy belenéztem láttam, hogy megannyi pillangó volt.
Szintelen, szürke lepkék.

Ahogy verdesték szárnyukat százasával köröttem, a szelet ők keltették.
Be kellett csuknom szemem, és összegörnyedve guggoltam le a fűbe.

Ez a sok színtelen hideget hozó pillangó, mintha ki akarta volna szippantani belőlem a lelket, az örömet.

Aztán egyszer csak csend lett.
Éreztem ahogyan a szürke felleg elment.
Elszálltak oly gyorsan ahogyan jöttek.

Remegő lábakkal, szinte erőtlenül álltam fel.
És ahogy felálltam éreztem hogy valami van előttem.
Megfogtam és a fa hűvös melege öntötte el kezem.
Óvatosan nyitottam ki a szemem.

Egy kicsiny hídon álltam. A korlátjába kapaszkodtam.
Az első amit megláttam a tó tündöklő vize volt.
Hogyan kerültem hirtelen ide ??

És hová tűnt a sok lepke, és hová a hidege ?

És a tó, a híd,, és akkor megéreztem a meleget.
Hátam mögül kellemes,, megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan meleg áradt.

Még mindig a korlátba kapaszkodva, támaszkodva megfordultam.

Egy tündérszép lepke ült a szemközti korláton.
Szárnyait összecsukva pihent.
És akkor megéreztem, hogy a megmagyarázhatatlan meleg belőle árad.
És nem is meleg, hanem szeretet, boldogság, öröm !

Szerettem volna megérinteni, de valami azt súgta hogy nem kell.
Nem kell megfognom, nem kell megérintenem.

Lassan bontotta ki szárnyait.
Milyen volt a színe ??

Nem tudom.
Ahogyan mozdult, ahogyan mozgatta szárnyait mindig más színben pompázott.
Még a rózsaszíne is szép volt,,, hát még a narancs, a kék a zöld,,,

Lassan bontogatta magát és látszott hogy útra készül.

Szerettem volna rászólni, hogy ne,, ne menj még,, hogy kell az a meleg, az az öröm amit idehoztál !!

De persze nem jött ki hang a számon,,,, ahogy a kezem sem mozdult meg.
A pillangó felszállt, nem kavart szelet.
Sem hideget, sem meleget,,,,

és egyenletes szárnycsapásokkal elment.

Nem vitt el semmit.
Itt hagyott mindent.
Elűzte a szürke felleget, el a hideg szelet.

És itt hagyta a szeretet , a meleget,, a boldogságot,,,,,,,,,,,,

És én csak álltam megbabonázva,
néztem az ismerős tájat, a vizet a fölé hajló bokrokat, a kedves hidat rajta az apró faragásokat.

Csak azt nem értettem, hogyan kerültem épp ide
és miért jött, de leginkább honnan ez a gyönyörű lepke ?

Elidőztem egy kicsit még az ismerős látvánnyal, az illatokkal, az érzéssel, majd úgy döntöttem nem kell nekem mindent értenem, sem minden titkot megfejtenem,,

Történt az meg , már máskor is hogy álmodtam minden féle hülyeséget,

2011. november 22., kedd

A legszebb karácsonyi ajándék

Fáradt vagyok, zúg a fejem,, leülök egy cseppet hátha elmúlik.
Talán le is kéne dőlnöm, azt hiszem kerülget az influenza.

Naaaaaaaaaaaaaaa

mit rángatod itt a takarómat.
Bolond Medve !
Dermedve ??

He he, na mi van hideg van odakinn ???

Most hová rángatsz ??

Jól van már ! Megyek !!
De merre indulsz ??
Az erdő nem erre van !!
Naaaaaaaaaaaaaaa

most miért indulsz másfelé ??

ÓÓ,, persze, tudhatnám már, az elején soha nem beszél,,,,,

De minek indul a város felé ??
És csak húzza a ruhám, és csak megy , és megy
Hová megyünk ??

Macikám elindult a város felé,,, de félúton felkapaszkodott egy szikla szirtre.
Annyira kiment a szélére, hogy megijedtem.

Mit csinálsz bolond Medve ?? Meg vagy keveredve ??
Le fogunk zuhanni !!!!

És abban a pillanatban érdekes módon lábunk elé kúszott egy felhő.
És Macikám, mint a világ legtermészetesebb dolga lépett rá !
Megállt a lélegzetem.

Mit csinááááááááááá

de ki sem mondhattam, már én is a felhőn ültem.
Félelmetes volt ahogy ez a habos, légkönnyű tünemény elindult velünk.
Nem is tudtam kapaszkodjak-e,, és ha miben ??

De valahogy mégis biztonságban éreztem magam.
Pár perc múlva már élveztem is az utazást.
Hideg volt, téli hideg, de valahogy nem jutott el a testemig.
Szépen úsztunk a fekete éjen.
A város hihetetlenül narancssárga fényben tündökölt alattunk.
A szmogtól szinte semmit sem láttunk, csak a fényeket.
Nem értettem mire is megy ki ez az egész.
Hiszen Macikám tudja hogy én nem szeretem a várost.
Nekem az erdő az otthonom.
Ez erdő , a mocsár, a tündérek.
Mi a csudának indultunk el a város felé ???

Kíváncsian figyeltem az eseményeket.
Egyre közeledtünk a zajos tömeghez. Egyre tisztábban látszottak, az utcák, az emberek.
A város, a forgatag a szédült tömeg.
Majdnem el is felejtkeztem arról hol is vagyok, amikor megint észre vettem hogy Macikám figyel.
Csak néz-néz,, és figyel.

Mit nézel ???
Naaaaaaaaaaaaaaa
Mondd már ??

-Mit látsz ??

- Mit látok ??
Mit látnék ?? beindult a karácsonyi tömeg ! Kivilágítva a város, az emberek tömege tódul az üzletekbe. Mindenki rohan, mindenki vásárol. Izgatott zajos város !
Ezt látom.
De miért kérded ???

- mi jut erről eszedbe embereke ??

- eszembe ? Most momentán semmi. vagyis jut,,,,, kéne venni egy csomó mindent. gyerekeknek ajándékot.... karácsonyfát,, nem tudom jó-e az égősorom.
És hogyan is fogjuk megoldani az idei ünnepeket.
Találkozunk- e, vaaaaaaaaaaa

ÓÓÓÓÓ !!

Miért nézel rám ilyen csodálkozón ???

- Más nem ???

- Mire gondolsz ???
hmmmmmmmmmmm

mondddddd ! Miért emlékeztetsz Te állandóan.
Örülj hogy tudok felejteni

- Ok felejts ! De azért van még itt egy kis dolgod,, tudod Te ezt igazán jól ! Te vagy az egyetlen ember a világon aki akkor jár templomba, ha hálás, ha boldog !
Voltál már mostanában ?? Megköszönted amit kellett ??

- Igazad van,,,,,,,,,,,,,,,,,, értelek,,,,,,,,,,,,,, már készültem,,,,, és el is fogok menni,, ígérem
És értem már azt is, miért hoztál ide :-((((((

Értek mindent
És nem vagyok hálátlan..
Emlékszem mindenre
Minden érzésre
Emlékszem a fájdalomra
Emlékszem a testemet felemésztő, semmivel össze nem téveszthető emberfeletti kínra
Emlékszem az állapotra, amikor elindultam,,, elindultam az allattunk szaladó sínekere
De visszafordultam
Emlékszem a karácsonyra, emlékszem a könnyekre
Emlékszem Szentestén az utolsó elhangzó szavakra
A könyörtelen búcsúra
A meg nem bocsátó kegyetlen, utolsó találkozásra
A visszafogott, majd útjára szabaduló könnyeimre, a könyörgő szavaimra, a bocsánat kérésemre
és a kegyetlen, hűvös tartózkodásra
Emlékszem arra ahogyan beállt a csend !
A mindent felemésztő hatalmas csend !
A fa, a család a zsibongás, a sütés főzés, a munka az emberek !

A halál közeli élmény a szerelem utolsó lehelete !!

- És emlékszel-e ?? Emlékszel -e az egyetlenre, az egyetlen kérésedre ??
Mi volt azon az estén az egyetlen karácsonyi kérésed ??

- URAM ! HA CSAK EGY KICSIT IS SZERETSZ !
NE ENGEDD HOGY MÉG EGY ILYEN KARÁCSONYOM LEGYEN !
LEGYEN SZEGÉNYSÉG, LEGYEK FÖLDÖN FUTÓ, DE VALAKI SZERESSEN !
A KÖVETKEZŐ KARÁCSONYOM ILY GYILKOSAN SZOMORÚ NE LEGYEN !
CSAK EGYET KÉREK TŐLED ISTENEM !
A KÖVETKEZŐ KARÁCSONYOM SZERETETBEN, BOLDOGSÁGBAN TELJEN !

Igen ,, igen értelek !

Bármi is történjen az én imám hallgattatott meg leginkább odafenn!
Isten ennél jobban embert nem szerethet !
A legnagyobb kérésemet teljesítette nekem !

- És elhitted-e hogy így lesz ??

- Hogyan hittem volna ??
nem is reméltem!!

Emlékszel mit mondott a Bea ??
Egy kapcsolat amiben boldog leszel !
De nem ám hogy csak Te leszel oda érte !!
Nem !
Ő is odalesz érted!
És boldog leszel !!
.

2011. november 19., szombat

A hóvirág

.
Az előbb a kádban ülve olvasgattam.
Két hónapja kezdtem el ezt a könyvet. Csak ritkán jutottam hozzá, és szép lassan haladtam előre a történetben.
Nincs benne sem szerelem, sem hasonlók. Ikrekről szól, lebilincselő történet volt. Szerettem olvasni, és ma értem a végére.
Érdekes egybeesés ez.
Nyugalom, békesség a szívemben.

Az utolsó lapokon megjelent a történetben egy hóvirág.

Ahogy olvastam, láttam , és éreztem , és egy pillanatra benne éltem.
Élő elevenné vált a táj, a csendes békés hideg táj, a hó, a virág, az illata az íze,, mindene.
Nem hülyültem meg, van a hóvirágnak is illata,, és íze is, meg zamata.

Szóval hetek óta várom az érzést, a felismerést, a sugallatot, a segítséget a lelkemnek.
És ma reggel a kádban megérkezett.

Megkaptam a választ amit, oly nagyon kerestem.

A lelkem egy hóvirágé lett.
Oly békés, oly nyugodt, és tiszta.
Annyira hihetetlen.

Az egybeesés is, ahogy bejöttem a szobába, kinéztem a tájra, és hófehér zúzmara borít mindent.
Ennek ellenére ez a békés hideg csendet melegséget, szeretetet áraszt.

És akkor összeállt a lelkemben minden. Választ kaptam az összes felmerülő kérdésemre, megnyugtatást kételyemre.

Eljött egy új év, el egy új kezdete.
A szűz fehérségből, a megtisztult lelkemből új érzés fakadt.
Kellett ez az egész év, kellett a hó ami betakarta az annyit látott, megviselt, sokat szenvedett tájat.
A hideg hó, ami takaróként vonta be, és óvta az új életet nevelő földet, melyben ott csírázott a megszületendő boldogság kezdeménye.

A napfényre vágyó lassan éledező boldogságé.
Ami nem bújhatott előbb, mert egy viharos, gonosz világba kelt volna ki.
Egy olyan világba melyben nem lett volna védelme.
Nem lett volna hófehér takarója.
Ki lett volna téve egy csomó veszélynek.

De eljött végre a szomorú év vége.
Leültek odakinn a viharok, a szelek száguldottak tovább sebesen.
Már nincs odakinn veszély, és az én hóvirág lelkem bátortalanul kidugta kicsiny fejét.

És szépen lassan, ahogy megérezte a gyenge napsütést, egyre erősebben jött a hótakaró fölé.
Egy új virág.
Gyönyörű, és tiszta , a megújulás, az erő, a bátorság szimbóluma számomra.

Aki ismer az tudja hogy szenvedélyes vagyok. Testem lelkem, csak ritkán nyugszik meg.
Aki ismer az nem is hiszi el, pedig én tudom,hogy a biztonság hihetetlen változásokra késztet, nyugalmat hoz bennem, de én tudom, mert éltem már hasonlót meg.

Rettentően féltem hogyan virrad majd rám a mai nap.
Féltem hogy felkorbácsolt vágyakkal, telhetetlen és féktelen , boldog haragos indulattal viselem majd el, az újat.
De nem.

Hófehér virágként, megbékélt, lenyugodott testtel, hihetetlen türelemmel bontja ki szirmait megújult lelkem.
Eltűnt a viharom, lecsendesült az izgalom.
És megkaptam mindenre válaszom.

Nem hatnak már rám a világ dolgai, sem ármány sem bántás, sem gonoszság , de kísértés és vágy sem.
Csak ez engem tápláló gazdag föld
A testemet takaró hó
És a szívemet melegítő napsütés

az én saját gyönyörűséges , életet adó, vigasztaló hatalmas, óriási, mindent eltakaró napom , megnyugtató, biztonságot adó melege érdekel.

Hol van a napokban annyira égő vágy ??
Hát hol lenne ?
Itt bujkál,, kacag és kinevet,,, mert megmutatta, hogy mindennél nagyobb érzés a csendesen suttogó , halk szerelem.
Megmutatta hogy a szenvedélyes szeretés csak egy igaz szerelem karjaiban nyugodhat meg.
Hogy a vágy lángolhat éghet, beteljesülhet, de csak a másnappal érhet el mindent.

A másnappal, amikor fogod a kezem,
A másnappal, amikor abban a pillanatban ahogy egy percre magamra hagysz ezt érzem hogy pánikol a szívem.
Amikor félek nélküled létezni, és a tömegben is kétségbeesve csak Téged kereslek.
Amikor én az erős nő, egy gyenge porszemnek érzem magam nélküled.
Amikor erős támaszként állasz gyenge pillanatomban mellettem.
És amikor egyetlen pillanatra sem engeded el a kezem.

Köszönöm a másnapot, és a hóvirágot !

Foltok és szigetek

.
Vannak életünkben foltok , és vannak szigetek.

A különbség óriási, mégis néha a kettő ugyan az.
Akinek volt már szigete tudja milyen is az.

Aki pedig egyszer megtalálta a foltját az pontosan tudja hogy az örökre szól.
Bárhol van, bármint mond, bármit tesz,, a folt örök.

Merthogy egy lukra csak egyetlen folt illik bele , és folt csak egyetlen lukra jó.

És ha a folt megegyezik a szigettel, vagy ha csak oly kevés ideig a foltod a szigeted az egy óriási nagy dolog.
De még ennek sem kell feltétlenül megtörténnie.

A folt és a luk nem tudják becsapni egymást, mert nem a szavakkal érintkeznek.
Hazudhatnak, élhetnek és álmodhatnak,, de be nem csaphatnak !
Számukra a kimondott szó, a világ forgása csak egy eltűnő pillanat .
A valóságuk a közösen érzett , mindenen áthatoló , de kívülről nem látszó , nem hallható gondolat.
Nem feltétlenül pozitív,vagy örömszerző és még csak nem is biztos hogy boldog, de akkor is közösen érzett és álmodott , szavak nélkül tudott gondolat.
Érzések állapotok, szenvedélyek,nevetések,, kínok, betegségek,csalódások , fájdalmak és szenvedések .

A szigetek viszont a szavakból, tettekből érintésekből táplálkoznak élnek.
Attól duzzad lesz hatalmas .
Irányítható becsapható, megvehető, és megkapható, megnyugtató, mégis szenvedélyes. Lehet őszinte és lehet hazug, csalfa és ármányokkal tele.
De hatalmas örömet , boldogságot hozhat az életedbe.

A foltok időtlenek !!!
A szigetek nem hosszú életűek. Még ha évekig tartanak is de egyszer véget érnek.

A foltok kölcsönösen bélyeget hagynak egymáson !!!!
A szigetek emlékeket.

A foltok léteznek, mindegy hogy épp milyen minőségben, de ha megtaláltad onnantól fogva örökre részesei életednek, a bőrödre vannak varrva, hiszen foltok, ezért hívják így őket.

A szigetek pedig boldoggá tesznek !
Őrömet varázsolnak a lelkedbe, boldoggá teszik a tested,, és ideig óráig ott vannak melletted.

2011. november 14., hétfő

Gábornak aki nem barát és nem szerető

mondod fáradt vagy
nehéz az élet
munka hajnaltól estéig
eleged van
mire hazaérsz a családodhoz, már semmire nincs erőd
már nem tudsz nevetni , sem élni, sem örülni

Kedves Gáborom !
tudod mi a Te bajod ??

Nincs szigeted

a túlélés záloga néha a titkos sziget
egy sziget ahol várnak rád
ahol csak rád várnak

ahol a Te bajod a legnagyobb baj, ami orvoslásra vár
a Te mosolyod
a legszebb, amire valaki már nagyon vár

ahol a nap mindig süt
és csicseregnek a madarak
ahol csak halk sóhajok hallanak
ahol mézédes a tej,
és hűs patakok csobognak

ahol édes ölelés, forró csók vár minden nap

akinek van szigete az erős
az boldog
leperegnek róla a fájdalmak
az ármány
a betegség
a rosszindulat,


akinek van szigete
mindenre képes
áthágja a legnagyobb akadályokat
soha nem beteg
és nem gyenge

mellszélességgel áll az élet mellette

tudod honnan ismerhető fel akinek van szigete ?

minden helyzetben derű árad belőle
és optimizmus,
minden problémát könnyedén megold

keresd meg hát a Te szigeted

ültesd tele rózsákkal
ápold és gondozd
minden nap
és hidd el meghálálja

de ha megtaláltad, kerítsd be a kerted
hogy hullámok ne ostromolhassák
hogy vadak kerítését át ne hághassák
öntözd minden nap, mert az élet ereje a víz
és élvezd örömét nap mint nap
mert a hála a szeretet a legnagyobb táplálék

vigyázz a kertedre,
mert ha megtaláltad
ha ölében örömed találtad
hidd el mindaddig tiéd lesz
míg gondozva van általad

a kút akkor hozza vizét, ha minden nap merítik
a virág akkor ontja illatát, ha minden nap öntözik
állatod hűséges ha minden nap etetik
szerelmed hűséges ha minden nap elnyerik

2011. november 9., szerda

Elméd vágyaid gyilkosa

.
Nem volt abban a szóban semmi amit ne mondtál volna ki százszor
és nem volt abban az érintésben semmi ami jobban hatott volna mint máskor
és a pillantás mi szíved melegét árasztotta is már ismerős volt
csak a csend, a csend az mi más volt

a csend melyben hallik a szív dobbanása
a csend melyben zaj a levelek koppanása
a csend melyben csak a kéz simogat
a csend melyben megszűnik a gondolat
a csend melyben mielőtt bármi történne

Te azt mondod :
majd ha eljött az ideje

összeszorítva foggal körömmel
kapaszkodva elméd titkos
vágyaiddal harcolt
erődet felemésztő
emberfeletti
leküzdött
nem létező szegletébe

2011. november 6., vasárnap

a Varázslónak

ez előtted lévő életemben volt egy macim
ez a maci segített nekem átélni, túlélni a fájdalmaimat
szeretnék most macival küldeni Neked egy történetet.
.

Szia Macikám !

Hát eljöttél újra hozzám.
Azt hittem száműztél már végleg az életedből.
Ja ! Hogy eddig is itt voltál.
Nem figyeltem rád ?
Mikor is beszélgettünk legutóbb ??
De régen is volt.
Induljunk, sétáljunk egyet, és mesélek neked.

Megfogtam Macikám kezét és elindultunk az erdőbe.
Ahogy sétáltunk kéz a kézben, egyszer csak macikám megállt.
Gyönyörű szemeivel rám nézett.
Nem tudtam volna megmondani hogy szomorúan, vagy boldogan néz rám.
Valami furcsa kíváncsiság bujkált a tekintetében.
Aztán szépen, lassan, kimért szavakkal kérdezte tőlem :

- Mondd ! Hogy érzed most magad.

- Mire gondolsz kis butám ? kérdeztem vissza

- tudod Te hogy mire gondolok.,, milyenek a fák ?

-ÓÓÓ, gyönyörűek ! Ősz van,, a látvány fellülmúlja a tavaszét is. ennyi szín nincs a világon, mint amennyit látok,,, és nézd a madarak,, még itt vannak a madarak is,, és langyos szél fújdogál, és, és, és

És folytattam volna az áradozást ha tovább nézem a körülöttem lévő erdőt.
De egyszer csak észrevettem, mert nem lehetett nem észre venni a hirtelen beállt csendet.
Ránéztem macira, és még mindig azzal a kiismerhetetlen tekintettel nézett rám. Kérdőn, de nem vádlón.

- Tudom !! Látom a szemeiden mit szeretnél kérdezni. És lejjebb adtam a hangulatomból.

-Valóban tudod ??

- talán,,, De kérdezz !

- örülök hogy ennyire szépnek látsz mindent, de meg kell kérdeznem tőled valamit.
Mi van a tündérekkel ? Mi van Vircinával, és mi Galyócával? És mi az elmúlt év hatalmas bánatával ?

- a tün, tün, tündérek,,hmmmmmmmm
csak keresgéltem a gondolatokat a fejemben.
aztán hirtelen támadt indulattal elkezdtem hevesen magyarázni.
Én vártam, én sírtam, és szerettem, imádtam,, minden létező könnyem kisírtam
Te tudod, igazán, hogy majdnem rámentem !
Most mit akarsz tőlem hallani ??

Gondolok-e rá ??? Minden nap. Hiányzik-e ?? Minden nap . El fogom-e felejteni ?? Soha.
nem is szeretném elfelejteni.

A tündérek járják tovább a maguk útját ! Látod Vircina, állandóan új barátokra talál,, de nézd meg, csak ritkán tér vissza a régiekhez. Pedig Galyóca ott van vele. Figyeli minden lépését, vigyázni fog rá örökké, hidd el.
Niziána, már nem lesz sehol, de Galyóca akkor is ott lesz, akár észre veszi, akár nem. És vigyázni fog rá örökre.

De mit akarsz Te most igazából tudni ??

- Szeretném tudni mit érzel igazán ! Egy hónapja még fájt a szíved !
Most jól láthatóan boldog vagy,,, de pont most mondtad hogy hiányzik, és soha nem fogod elfelejteni. Akkor most mit is érzel igazán ?? Tudod te egyáltalán ??

- Édes Macikám,,, én nem is tudom hogyan fogalmazzam meg.
Mindennek megvan a maga helye az életben.
Tudod én azt szoktam mondani hogy azért mert valaki ilyen- vagy olyan, azért nekem nem kell olyannak lennem.
Persze, sok minden hiányzik az életemben,, a tündérek is, nem is fogok úgy tenni, mintha nem így lenne.
De most erre nem kell gondolnom.
Pontosan tudom hogy hol állnak ők az életemben.
Soha nem fogom elfelejteni a hatalmas fürdőzéseket, a nagy nevetéseket.

- Akkor mit is érzel ??

- hmmmmmmmmmmmmmmm
Drága Macikám ! Nagyon meg foglak most lepni.

Olyat érzek, amit a csodás, kedves tündéreim mellett soha !

BIZTONSÁGOT !

Ha tudnám, akkor teljes hangerővel ordítanám, hogy biztonságot.
Olyan szeretet, ami nem fog és nem akar elszökni
Nem akar megleckéztetni
Olyat mely nem önző hanem önfeláldozó
mely nem kapni akar, hanem adni
Olyan szeretetet , mely az enyémből táplálkozik
Mely hálás, és boldog attól amit kap
És amely egyre nagyobb az enyém által.

Nem tudom érted -e ??

Imádtam a tündéreimet, de tudod jól hogy ott semmi nem rólam szólt !
Tudod jól hogy milyen szerepet töltöttem ott be.

Most olyasmit érzek, amit 5 évvel ezelőtt érezhettem utoljára.
Ezt a különbséget csak az értheti, aki már megélt ilyet.
Ez a szeretet rólam szól.
Ez a szeretet nekem szól.
Ez a szeretet a boldogságomat szolgálja.

Minden pillanatomat boldoggá teszi.
nem inog a lábam alatt a talaj,, felemel, és kényeztet !

Igen,,,, voltam boldog a tündérekkel, nagyon is.
De biztonságban nem voltam soha.

És igen egy hónappal ezelőtt még tárt karokkal vártam volna vissza Vircinát.
De már csak az emlékét szeretném békésen megőrizni.

Ha emberszív érezhet hálát, akkor én a legnagyobbat érzem az új jövevényem felé !

- és ki Ő mesélsz róla nekem ?? - kérdezte Macikám.

- ŐŐŐŐŐ a Varázsló ! :-))))))))))))))))

Olyan szerelmet varázsolt a szívembe pillanatok alatt amit el sem tudtam volna képzelni.
Nem szépséggel nem bókokkal, egy csepp udvarlással sem.
Már én is kérdeztem magamtól, hogy igazából mivel ??

Roppant egyszerűen.
Minket igazából Niziána hozott össze !
nem is sejtheti mennyire hálás vagyok neki érte.
Amikor bizonyosságot szereztem Niziána létezéséről, egy világ dőlt össze bennem.
Kerestem egy fület aki meghallgat.
Eszembe sem jutott hogy ez lesz belőle.
Miért pont neki meséltem el ?
Ki tudja ?
A sors így akarta.
Érdekes módon nem vigasztalt meg, nem is hozta szóba a témát.
Egészen más dolgokról kezdtünk el beszélgetni.
És ezek az egészen más dolgok úgy nyíltak ki ,, sorban egymás után, mint egy rózsa szirmai.
És csak nyíltak, nyíltak, és mindig egyre közelebb jutottak a virág közepéhez.
Bármit, ha csak egy szóval egyetlen gondolattal kértem, megtette.
Kényeztetett a gondolataival, a törődésével.
De egyetlen kicsi udvarlás sem volt benne.
És egy szép napon arra ébredtem, hogy megszerettem,,,,megszerettem, hogy mindig vele szeretnék, lenni, hogy kívánom ölelni, hogy kívánom csókol,,,,,,,,,,,,,

Maci,,, hahó,, Maci,,, hová tűntél ! Merre mentél már megint Te galád medve !
Nem is figyelsz rám, pedig annyira szerettem volna,,, de annyira,, úgy meséltem volna még,,,,,,,,,,

áh hagyjuk elment,, pedig szerettem volna elmondani, hogy a szeretetem a, megnyugvásom, a biztonságom, akkora hálát ébresztett hogy most már nem adnám, nem cserélném őt senkiért és semmiért !

Hogy hiába volt életem legnagyobb szerelme Vircina.

Én ezt az új szeretetet sokkal többre tartom, és amíg a Varázslóm is ezt szeretné én vigyázni fogok rá.
És megígérem hogy a boldoggá teszem Őt !!

HALLOD MACI BOLDOGGGGGGGGGGGGGGÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !

elment ez a csoda mackó, gondoltam elindulok egyedül vissza az erdei úton.

De ekkor elém pottyant a drága. Egy fáról ugrott ide.

- Mi a csudát művelsz Te Medve ?? Meg sem hallgattál, csak elrohantál.

- Dehogy rohantam, de ha láttad volna magad a túláradó boldogságoddal,, te is messze szaladtál volna. De nyugi, hallottam minden szavad. Szerintem a szomszéd erdőben is hallották. De had kérdezzek még egy utolsót :
tudsz Te még bízni valakiben ?
tudsz hinni abban hogy tartani fog a történet valahová ??
nem félsz az újra csalódástól ?
túlélnéd ha újra így járnál?

- na, Maci megfogtál !
Emlékszel mit mondtam Vircinának ?
Egészséges szív meggyógyul.
Mondd !! van más választásom ????

Van más esélyem az életre mint szeretni ?
Őszinte, tiszta hittel, bizalommal szeretni ?
Ha még egyszer az életben van esélyem boldognak lenni ??

HIRTELEN HŰVÖS FUVALLATOT ÉREZTEM A HÁTAMON.

odanyúltam,, csudába, ki vagyok takarózva,,, hol is vagyok,, mi van ??
már megint sokat iszogattam a délutáni alvás előtt ??

sebaj, legalább újra láttam a Macimat

2011. november 4., péntek

a beteljesült pillanat

.
egy beteljesült vágy
egy beteljesült csók
egy beteljesült érzés
egy beteljesült ölelés

kezed finom érintése
ajkad forró édes íze

sóhajod a fülemben
izgatott szíved
dobbanását
érzem kezemben

a vágy lüktetése
a test beteljesülése

a vágyé mely
minél többet kap
annál hatalmasabb

2011. október 31., hétfő

Szeretlek

képed arctalan
hangod hangtalan

tested távol
szívem nyugtalan

izzó vágyam
téged kutat

lelkem immár
hontalan
.
.
ölelésed
ritmusára

izzó testem
hullámzása

forró keblem
dobbanása

halk sóhajod
imádsága

izzadságcsepp
gördül

ágyékom
játékára

beteljesült
vágyaimban

örömjáték
táncainkban

együtt
vágyott
álmainkban

összeforrt
imáinkban

álmodunk

Csodás nap



óóóóó micsoda csodás nap !

lelkem oly hamar talál vigaszra
mintha az összes varázslény dolgozna rajta

hatalmas dolog történt,
tündérből boszorkánnyá avanzsálódtam

roppant megtisztelő,, és hatalmas előrelépés
épp ideje volt már kicsit a tündérvilágnak hátat fordítani

csalfáknak tűnnek nekem ezek a tündérek
hamar felejtenek
és mindig hasonlóképp szeretnek

talán a boszorkányok másak lesznek

már most szeretem ezt az új mesevilágot
és most hogy beléphettem, azt hiszem,
ki fogok nyitni egy csomó új kaput
kapukat, melyek, csak rám várnak
és arra hogy kinyissam őket

2011. október 28., péntek

.
félek hogy merre jársz
félek hogy nem találsz
félek hogy forró vágyamtól
lüktető lelkemtől
már oly messze jársz

félek hogy heves szívem
megijeszt és elkerget
és rám  többé nem találsz

ne engedd el lelkemet
öleld magadhoz testemet
nem kel hogy csókolj,
nem kell hogy belém hatolj
csak ölelj szeress
ölelj szeress

évezredes pokol tüze
szenvedélye
tombol éget
hát gyere végre

2011. október 24., hétfő

szíved
szelíd
szerelemmel
szeretve
kényezteti
megfáradt lelkemet

hálás keblem
forró szenvedéllyel
ébred
minden reggel

ölelnélek már egészen
csókod innám minden éjjel

mikor ölel
végre kezed
tested
hű melegébe

mikor csábít
forró csókod
ágyad 
gyönyöre
földjére

2011. október 22., szombat

az új érzés

egy új érzés,
egy gondolat
egy hatalom
mely fogva tart

nem ismerem
nem tudom
lehet hogy csak
álmodom

honnan került ide
bepottyant az életembe
hirtelen a semmiből
bele a szívembe

ismeretlen ismerős
varázslatos
titokzatos

2011. október 21., péntek

a láthatatlan

.
egy fáradt hang suttog
a sötét erdő fái közt

egy hűvös fuvallat
mely szellők szárnyán jött

egy gyöngéd érzés mely fáradt
szíved mélyéről tör föl

áthatolva minden
megfoghatón
és megfoghatatlanon

tompán izzó vörös fényként
melynek kihunyni készülő

de pislákoló lángja
segélykérőn árad

az életet adó
reményt keltő

új erőt szító
forrón dobbanó
tüzesen lüktető
erősen
szerető
szív felé

2011. október 16., vasárnap

a csodálkozó törpe

.
Aprócska álmosszemű hálósipkás törpe csücsült a patak partján.
Vicces látvány lett volna, ahogy szomorúan bámulja vizet, szájában egy fűszállal, fején egy hófehér csörgős végű hálósipkában,,,
ha láthatta volna valaki.

de nem láthatta senki.

A legtöbb amit érzékelhettek belőle a sapkájának csilingelése, de azt is csak akkor , ha megbotlottak benne és nagyot szólt.
ő már majd megsüketült bele, de az emberek csak valami halk, furcsa neszre lettek figyelmesek.
Keresték a hang forrását, de sehogy sem találták,,, míg bele nem nyugodtak,hogy csak képzelődtek.

Kicsi törpénk miért szomorú ??

Épp most lett nagykorú,,, elmúlt 9.
Maradhatott volna a többiekkel, de nem maradt.
Keres valamit,, bolyong a világban.
Elindult az erdő felé, keres kutat, ábrándozik.

Még csak vissza sem próbálták tartani.
Nem is tudta hogy ez is mennyire fog fájni neki.
Csendesen elköszönt, és még csak azt sem kérdezték hova megy, mikor jön ??

Furcsa világ volt ezeknek a törpéknek a világa, de Ő még nem látott másikat.
Úgy érezte hogy kell lennie egy másik világnak, ahol van nevetés, ahol énekelnek
vidámak, és táncolnak, jókat esznek , beszélgetnek.

És kell lennie egy világnak, ahol látják őt !
Élete legnagyobb vágya hogy lássák az emberek, hogy játszanak vele, hogy szeressék.

Üldögélve a patak partján, elnézte a hancúrozó tündéreket.
Miért van az, hogy bár általában őket sem látják az emberek, de néha jön egy gyerek,
egy érdekes felnőtt, aki beszélget velük,, aki érzi őket ??

Kicsi törpe irigy volt és szomorú !

Pedig Ő annyi mindent megtett.
A napokban egy egész délutánon át követett egy kiránduló csapatot.
Ugrált a bokrok közt,, ráncigálta a nadrágjukat, csengette a sapkáját,
még a szendvicsüket is elcsente.

Volt a csapatban egy kislány,Évike ,, ő megsejthetett valamit, mert vicces módon sok perecen át nézett vele farkasszemet. Érezhette a kislány hogy ott van, mert csak bámult bele a szemébe,, de mégsem látta !

Pedig kicsi törpe hogy szugerálta !!

Miért van hálósipka a fején ??? :-))
Ez egy régi történet !!

Ismerni kell hozzá a családját.
Régi törpe família. Sok gyerekkel.

Ezek a törpék, csak dolgoznak, dolgoznak.
Szorgalmasak, tiszták.

De két szót nem beszélnek. Napokig egy hangjukat sem lehet hallani.
Teszik a dolgukat némán,, egyet jobbra,, kettőt balra,, mindenkinek megvan a feladata.

Soha egy mosoly,, sem egy nevetés,, se mulatság, se tánc, se vidámság..

Egyszer úgy 5 éve már előfordult egy ilyen kilépés, mint kicsi törpéé.
A nagybátyja elment. Nem tudni miért,, erről sem beszélt senki.

De két év múlva visszajött.

És akkor sem kérdezte meg senki, hol volt, miért ment el, mit csinált a két évben.

Visszaállt a munkába, és csinálta a dolgát, mintha mi sem történt volna.

Most kicsi törpe unta meg.
Ritkán történik ez meg a falujában.
Hogy valaki elmegy ?? csak úgy ??

És a hálósipka története??

Honnan jött és miért maradt a fején ?

Ez a hálósipka, már ezer éves volt. Még ük-ük nagyapjáé,, benn lapult egy kosár alján.
Ő még icurka picurka volt,, menni is csak alig tudott.
Ahogy botladozott a konyhában felrúgta a régi kosarat,, kiesett belőle egy csomó izgalmas dolog.
Nézegette , játszadozott velük.
Kezébe akadt ez a kopott, de még mindig hófehér, csörgős végű sipka.
Tele volt már lukakkal, az anyaga foszladozott, de finom illata volt.
Nézegette, és feltette a fejére.

És ahogy ott ült a földön, és bohóckodott vele,, belépett a konyhába az édesanyja.

Amikor meglátta kicsi fiát, felderült az arca, és egy kacaj hagyta el az ajkát.

Kicsi törpe még soha nem látott nevető törpét, és annyira megtetszett neki anyja nevetése, hogy azóta, soha többé nem vette le a sapkát.

Pici agya összerakta, hogy a nevetésnek köze lehet a sapkához, vagy a csengettyűhöz,
és azóta életének céljává vált, hogy a törpéket megnevettesse.

A sapka állandó része lett, mert ettől várta a csodát, azt gondolta, ha mások meglátják, ők is nevetni fognak rajta.

Olyan mély nyomot hagyott benne az a rövidke boldog pillanat, anyja mosolya, a hang, a belőle áradó ismeretlen érzés, a boldogság,, hogy azóta is keresi ennek a titkát.

De nem találta meg.
Figyelte a többi törpét ,, próbálkozott minden félével,, csilingelt és ugrált, de soha többé nem sikerült.

Talált a polcon otthon könyveket.
És a kosárban is.
Elkezdte őket lapozgatni.
Ő sem tudta miért, de titokban. Elbújt vele a pajtában, a kamrában, magára zárta az ajtót, és lapozgatta.
Gyönyörű képek voltak benne. Ezeken a képeken, régi idők törpéit látta, ahogy ismeretlen dolgokat művelnek.
Látta a rajzokon, a fényképeken, hogy táncolnak, isznak, nevetnek.

Soha , senkitől nem merte megkérdezni , hogy mi ez.
Csak azt érezte, hogy amikor kimegy, előveszi, és nézegeti, akkor ő is megváltozik,
nem tudta, de boldog volt, nevetett, ő is.

Titkolta az érzést, mert azt hitte, valami bűnös dolog ez.
nem merte megkérdezni sem.
Évekig gondolkodott rajta,, titokban, ki-kiosont,, és nevetett.

Egyszer aztán történt egy érdekes eset.
Gombáért küldték az erdőbe.

Fogta a kis kosarát, és elindult.
Ahogy tette az egyik lépést a másik után észre vette hogy túlment a határon.
Átlépte törpefalu határát. Megijedt, vissza akart fordulni,, és akkor meghallott a háta mögül egy ismeretlen-ismerős hangot.

Megfordult, tett pár lépést,,,,,,,,,, a hangok erősödtek.
Szíve a torkában dobogott,, nem tudta izguljon, vagy féljen.
Nem szabad a tiltott határt átlépni,, mondta benne az egyik hang, de mi ez a titokzatos zaj ? szólt a másik.

És persze mint minden életrevaló lény, hát ő is elindult a hang irányába !
Széthajtotta az előtte lévő bokor ágait , és mit látott ?

Két bolondozó, nevetgélő sétáló tündért..
Hallgatta, nézte őket egy darabig,,
a nevetésük, vidámságuk átragadt rá is.
annyira elrepült az idő ebben a hangulatban,hogy egyszer csak fázni kezdett.
akkor vette észre hogy már késő van
aztán mivel besötétedett elindult hazafelé.

Otthon lefeküdve az ágyába, maga elé képzelte, amit látott,, próbálta megfejteni a titkot,, hogy kiket is láthatott, mit is csináltak ők, és miért volt ez annyira ismerős ??

Hamar rájött hogy a könyvekben, a képeken látott hasonlót,, és az anyjától hallott ilyen hangot, azon a régi szép napon, amikor elnevette magát.

Rájött hogy ezek a tündérek azt csinálják, amit ő szeretett volna kinn a pajtában.
Azt az érzést árasztották, azt a a hangulatot, amit ő átérzett a könyvekből.

És elkezdett ismét gondolkodni...

tehát ez a nevetés- vidámság dolog létezik..
Itt van a könyvekben...
Ott volt a két tündér közt...
És itt lapul valahol a lelke mélyén, hiszen érzi hogy vágyik rá ...

Akkor hol van a falujukból ??? Miért nem nevetnek a törpék ??
És neki miért hiányzik ennyire ??
Beteg anyja,, testvérei, miért nem hiányolják, miért nem beszélnek róla ??

És a kérdések csak szaporodtak.

Kicsi törpe aztán rendszeresen kijárt a rengetegbe.
Kereste, két kedvenc tündérét.
Volt hogy megtalálta őket,, de volt hogy máshol.
A mocsárban, a tó partján, ,,

De előfordult, hogy napokig nem kerültek elő,,,

És a réten sokszor jártak más lények is.
Angyalok és emberek,, és állatok,, és sok érdekes lény akiről nem is tudott eddig.
Figyelte őket,,

A leginkább felkeltette a figyelmét a két tündér,, de néha csak az egyik,, amikor egy férfival társalgott.
A férfi időnként kijárt az erdőbe,, leült elmélkedett,, gombákat szedett,, és beszélgetett a tündérrel.
Az volt a legérdekesebb, hogy a férfi sokszor szomorúan jött ki,, aztán előkerült a tündér, és néha a másik is,, és gyakran előfordult hogy egy kis idő után, már mindhármat kacarásztak.
A férfi szomorú arcán megjelent az első mosoly, aztán a következő,, és a végén már vidáman távozott.

Kicsi törpe, rettentően megirigyelte őket, és attól fogva állandóan azon ügyeskedett, gondolkodott, hogyan beszélgethetne ő is az emberekkel,
és hogyan nevettethetne meg másokat,, embereket,, tündéreket,, törpéket...

De nem ment,, akárhogy próbálkozott,, nem ment,,

Láthatatlan maradt, és nem ment

Aztán egy szép napon gondolt egyet,, felkerekedett.

Élete célja ez lett !

Láthatóvá válni, megismerni az embereket,, megfejteni a nevetés, a boldogság titkát,
és hazavinni , visszaadni a törpéknek !